Előre queerek, glamazonok! – Paris Is Burning

2013.12.2., 11:37

Zebra Katz, Dev Hynes, Le1f, Disclosure, Madonna – mi a közös bennük? Az, hogy mindegyikük kötődik kisebb-nagyobb mértékben a New York-i ballroom-szubkultúrához, a meleg fekete amerikaiak, drag queenek, transzneműek és latinók sajátos parádéjához, ami a nyolcvanas-kilencvenes években élte virágkorát.


A színtér azonban több volt, mint az extrovertáltság és a glamúr diadalmenete diszkózenére, a legjobb és legmerészebb koreográfiákkal megbolondítva: a színtér minden tagja egy nagy család része volt, mindenki ismert és segített mindenkin, senki sem ítélt el senkit azért, ami – egy este erejéig mindenki címlaplánynak érezhette magát. Ezekről az estekről, erről a családról szól a Paris Is Burning.

Jennie Livingston filmjében megszólal a szubkultúra szinte összes fontos alakja: a House Of Ninja csapat (“ház”)vezetője, Willi Ninja, aki szerepel többek közt Malcolm McLaren Deep In Vogue című számában, valamint Venus Xtravaganza és a House Of LaBeija atyja, Pepper Labeija is. De ami igazán kincset érő, az a rengeteg archív felvétel, táncpárbajokról (“vogueing“), szópárbajokról (“reading“) és persze a modellekről. Arról, ahogy egy estére mindenki sztárnak, címlaplánynak érezhette magát. Akárcsak a legjobb dokumentumfilmek, a Paris Is Burning is úgy mutatja be a Harlem-New York tengely mentén kialakult underground színteret, hogy megőrzi annak furcsa, szürreális csillogását, titokzatos báját. “Ez tényleg olyan, mint Csodaország!” – kiált fel a film egyik szereplője, és muszáj igazat adnunk neki.

Nem csoda, hogy a queer rap legfontosabb előadói – Zebra Katz, Le1f, Mykki Blanco – ezt a furcsa világot nevezik a legfontosabb ihletnek. Zebra Katz legismertebb száma, az Ima Read például a bálokon zajló szóbeli inzultálásokra referál: a “read” szócska a vogue house szlengben azt jelenti, hogy az ellenfél mások számára nem annyira nyilvánvaló hiányosságait emeljük ki, hogy megalázzuk őt.

A film viszont pont az autentikus nyelvezete miatt nehéz falat elsőre: sokszor inkább pillanatkép, mint ismeretterjesztő dokumentumfilm, amely nem időzik el az egyes szlengszavakon, hanem továbbsétál a kifutón. Furcsa szerkesztése és ugráló narrációja miatt könnyű elveszni a flitterek között, de az intim portrék és a bő egy órát jellemző emberközeliség így is képes a képernyő elé szögezni egy laikust is. A család, a szeretet és az összetartás fontossága ugyanis ott van minden képkockában: ahogy Pepper Labeija arról mesél, milyen volt elveszíteni a családját, mert meleg, milyen az, amikor fiatalok úgymond parádéról parádéra élnek, milyen megöregedni ebben a szubkultúrában, amikor az ember nem is igazán vágyódik már a címlapokra, csak arra, hogy egy apró emlék maradjon utána.

Mivel majdnem negyed évszázaddal ezelőtt készült, sok minden kimaradt a filmből – az ikonikus Madonna-klip, a Vogue, amely bemutatta a nagyközönségnek a szubkultúrát, a ballroom house zenei stílus, a szubkultúrán alapuló queer rap színtér – mégis, akit kicsit is érdekel New York páratlanul gazdag utcai kultúrájának ez a kis szelete, annak mindenképp ezt a filmet ajánljuk ismerkedésként.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Szöveg: Kollár Bálint

Címkék: , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás