Elon Musk annyira jófej, hogy körbevezet a giga Tesla-gyárában

Avatar photo
2018.08.22., 21:35

Van egy ideális világ, ahol az emberek a pénzükkel és a kreativitásukkal tényleg menő dolgokat csinálnak. Elon Musk pont egy ilyen arc.

Elon Musk

Már egy ideje megfogalmazódott bennünk a gondolat, hogy Elon Musk az egyik kedvenc emberünk a világon,  mert amellett, hogy iszonyú jó célt szolgál minden rendelkezésére álló eszközzel (és az elektromos meghajtású autó csak az első pont volt a listán), még vicces is a maga módján (gondolunk itt a BFR-re, a Big Fucking Rocket, ismertebb nevén a Big Falcon Rocketra, amit azért épített, hogy a Föld távolabbi pontjai, majd a Mars-Föld távon is közlekedhessünk).

Sajnos nem mindenkinek tetszik azonban, hogy nem csak saját anyagi helyzetét tartja elsődleges szempontnak, ezt mutatja augusztus 7-én közzétett Twitter-posztjának következménye is, amiben a cégének kivezetését jelenti be a tőzsdéről. Ám ez nem azt jelenti, hogy csak a saját szakállára dolgozna ezentúl, hanem a részvényeseket döntés elé állítja: vagy eladják a részvényeiket 420$-os árfolyamon, vagy megtartják, és akkor a zártkörű cég tulajdonosai lesznek.

Bár Musk biztosította a tulajdonosokat, hogy a vagyonosodásuk minden esetben biztosítva lesz, a JP Morgan ennek ellenére erősen csökkentette a cég részvényeire vonatkozó célárát.

Azért szánta el magát egy ilyen döntésre Musk, mert az elmúlt években elég sok támadást kapott a Tesla miatt, mert szerette volna a belsőégésű motorokról való átállás átmeneti időszakát lerövidíteni.

Főleg a legutóbbi pár hónap volt különösen kemény számára, hiszen június végéig azt tűzte ki célul, hogy 5000 darabot gyárt majd le a Tesla 3-as modelljéből. A közhangulat rendesen rányomta a bélyegét Musk viselkedésére is, így nem csoda, hogy inkább a nyilvánosság elől visszahúzódva irányítja majd vállalatát.

Mindezek után nem kisebb örömünkre szolgált, hogy Marques Brownlee youtubert meghívta egyik gyárába, és nem csak körbevezette, de meg is mutatta neki, hogyan készül el a Tesla 3-as modellje.

A videó elején Musk beszél az emberi munkaerő fontosságáról a gyártási folyamat során, és hogy az előállítás felgyorsítása érdekében meg kellett duplázni a dolgozói számát.

Kukkantsatok be Ti is a gigagyár kulisszái mögé!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

(via HypeBeast)

Címkék: , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás