Előkapta a Baby Sisters 90-es popját, és egy őrült szexi house-filtert húzott rá

Hering András
2016.09.5., 18:18

A budapesti producer, Diószegi Szabolcs Sazabio néven tolja szekerét, amit ő egyszerűen popnak hív, mi pedig inkább azt mondjuk, hogy zenéi inkább a diszkó, a nyolcvanas éveket idéző szintihangzások, chillwave, nu-disco, electrofunk, na meg szexi house egymásra tapadása.

 
 

Utóbbit a pár napja publikussá tett re-editje, a kilencvenes évek egyik legsikeresebb lánycsapatának, a Baby Sisters Szexpedíció című számához igazított újragondolása is erősít, ami mögött ugyan nincs túl nagy sztori, de helyette piszkosul jól szól:

“Tényleg nincs nagy sztori mögötte. Legfeljebb annyi, hogy az egyik ismerősöm csinált a Recordernek egy mixet, amiben magyar editek voltak, és megkért hogy csináljak egyet én is. Két nappal a leadás előtt még fogalmam nem volt, hogy mit fogok megpiszkálni, és az jutott eszembe, hogy valami 90-es magyar pop számmal kellene eljátszani. Így meghallgattam egy jó párat és azt vettem észre, hogy a Baby Sisters úgy általánosságban véve jó alapanyag. Megnéztem hogy ki csinálta a zenéiket: Berkes Gábor volt az, így már nem is kérdés, hogy miért jó! Szerettem már az Első Emeletet is.

A Szexpedícióban nagyon érződik, hogy ez a kilencvenes évek, gondoltam erős lesz ha felhúzom house-ra. Raktam alá 4/4-et, két leadet, tipik house filterezést a közepére, és nagyjából ennyi a története.”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás