Élő szobrok, illúzió, átváltozás-rítus: Miet Warlop – Dragging the Bone a Trafó házban

Phenom'enon
2016.09.27., 9:35

Élő szobrok, illúzió, átváltozás-rítus egy magával ragadó, vicces és egy kicsit aggasztó gipszvilágban. Miet Warlop belga művész egy személyben felel Dragging the Bone című előadásának látványáért, rendezéséért, és ő az egyetlen élő lény is a színpadon.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Hiába tör-zúz az előadásban, minden élővé válik körülötte. Gipsz-szoknyában gurul végig a színen, vagy hegymakettből varázsol gumiprotézis-tornyot. Egyszemélyes rituáléja valahol a tárgyszínház és a cirkusz határán helyezkedik el, meglepő képzelőerejével pedig megnyitja a fantázia világának kapuit.

„…igazán kellemetlen egy gipszből készült szoknyában végiggördülni a padlón. Ugyanakkor ettől működünk, belemegyünk kellemetlen szituációkba, amelyek mindannyiunk számára el vannak rendelve az életben… Aztán meg kell birkóznunk velük…” – Miet Warlop, librarius.hu

Miet Warlop vizuális művészként végzett, a színházi világba 2004-ben szabadult be első performanszával, és rögtön fel is forgatta a műfaji kereteket mozgó szobraival, élőképeivel, váratlan eszközeivel. A Trafóba hozott már sétáló pink hajlabdákat és repülő cápákat, most pedig egy fekete-fehér „szoboreseménnyel” jelentkezik, ami legalább annyira humoros, mint amennyire formabontó.

„Miet Warlop még a korábbi munkáinál is jobban igyekszik megtartani a kreatív munkaszakasz szárazságát és nyersességét, miközben amit látunk az már teljesen kifinomult.” – Hugues Le Tanneur, Liberation

Színházi működésébe nem háttér nélkül fogott bele: gyerekként szülei lakásszínházában játszott, kamaszként látványterveket készített, később pedig színésznek tanult. Végül megteremtette saját világát, ami kívül esik minden műfaji kategórián.

„Kajánul pörög-forog, mint az unatkozó gyerek, aki már arra a csínytevést keresi a szobraival együtt, amelyek annyira élőek, hogy akár az elképzelt barátai is lehetnének.” – Thomas Corlin, Mouvement.net

A belga művész a genti egyetem képzőművész szakán végzett, ahol a háromdimenziós művészetet kutatta. Rögtön pályakezdőként elkezdett díjakat nyerni, ami lehetőséget teremtett neki egyre nagyobb produkciókat megvalósítani egyre jobb helyeken. Akciók, performanszok és színházi díszletek előzték meg első teljes előadását, a Springville című természeti katasztrófát. Majd egy kétéves berlini rezidenciaprogram után előjött második nagy produkciójával, a festéket literszám fröcskölő Mystery Magnet-tel, ami azóta is turnézik. Mindkettőt láthattuk már a Trafóban, és most itt az új darab, ami a kőkemény valóságot varázsolja nyúlós, ragacsos tájékká.

Miet Warlop (B): Dragging the Bone
2016. szeptember 30-október 1. 20.00 óra
Trafó Kortárs Művészetek Háza

Infó
Facebook-esemény

Címkék: , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás