Élő stúdiófellépéssel ünnepli Sam Smith új albumának megjelenését

Avatar photo
2020.10.20., 16:18

A brit énekes október 30-án visszatér a legendás Abbey Road Studios-ba, hogy egy livestream koncerttel örvendeztesse meg rajongóit.

 
 

Sam Smith Love Goes című albumát felvezető exkluzív fellépésen olyan dalokat hallhatunk új köntösbe bújtatva, az eddigieknél sokkal meghittebb környezetben, mint a Grammy-díjas Stay With Me, a Lay Me Down, vagy a Too Good At Goodbyes. Természetesen legújabb lemezéről is itt debütál majd néhány dal, és a Diamonds sem marad le a setlistről.

Az eseményen a rajongók élőben kérdezhetnek Sam Smith-től, sőt, vendégelőadók is feltűnnek majd; többek között Labrinth, aki az új lemez címadó dalában is közreműködik. (Érdekesség, hogy ő Simon Cowell kiadójának egyetlen olyan előadója, akit nem tehetségkutatón fedeztek fel.)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Sam Smith jelenleg a brit zenei élet egyik legünnepeltebb szereplője: megdöntött több streaming rekordot, telt házas világkörüli turnékat tudhat maga mögött, négyszeres Grammy-díjas, háromszoros BRIT Awards-nyertes, és Golden Globe-díjat is kapott már.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás