Elindult a nevezés a 4. Magyar Klipszemlére

Avatar photo
2019.08.23., 9:45

Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Magyar Klipszemlét október 10-én az Akvárium Klubban. A nevezéseket szeptember 15-éig várják!

Előzmény

A kérdést, hogy miért nincs itthon a zenei videóknak rendes, országos versenye, először 2015-ben tették fel maguknak a szervezők. Ezután két éven át a budapesti Toldi Moziban rendezték meg a szemlét. Két napos, maratoni klipnézős népünnepek voltak. Egy év kihagyás után, a harmadik verseny tavaly, az Anker’tben volt. Az évente változó, független zsűri újságírókból, filmesekből és zenei szakemberekből állt össze. Egy díjat azonban mindig a közönség szavazott meg. A korábbi feltörekvő nyertesek jó része azóta Los Angelestől Szabadkáig filmes, reklámos, vagy kreatív szakember lett. Most érkeztünk el a negyedikig, de a cél azóta sem változott: legyen platform a hazai zenei videóknak, legyen tétje jó klipet csinálni, hadd nézzük meg őket egyszer nagyvásznon!

Jelen

Idén a Klipszemle egy jó nagyot lépett előre, és az október 10-én lévő díjátadót már Akvárium Klubban rendezik meg. Ráadásul négy helyszínen várnak majd programokkal: a NagyHallban versenyprogramvetítés és a díjátadó, a KisHallban OFF_Szemle, vagyis a Klipszemle versenyen kívüli alkotásai, tematikus vetítések és műfajfeszegetés várható. A VOLT Lokálban mindeközben Klipszemle_Backstage lesz, ahol szakmai kerekasztal-beszélgetéseket hallgatva lehet többet megtudni a product placementtől, a pályáztatáson át, az ideális online premierig. A díjátadót követően buli hajnalig az Absolut_Afteren. A negyedik helyszín az Akvárium teraszán lévő Petőfi Pódium lesz, ahol a korábbi shortlistesek és nyertesek közül lépnek majd fel páran akusztikus formációval.

Nevezés

Klipekkel szeptember 15-éig lehet jelentkezni a klipszemle honlapján. A beérkezett műveket egy újságírókból, filmesekből, zenei szakemberekből álló zsűri először 120-150 klipre szűkíti, majd a látottak alapján kategóriákat alkotnak.A tizenöt kategória győzteséről a zsűri mellett a közönség is szavazhat online, ezt szeptember 16 és 25 között lehet majd megtenni.

 
 

Zsűri

Cseh Renátó látványtervező, Éder Krisztián fotográfus, Fodor Máriusz zenész, Galler András Indián rendező és kaszkadőr, Inkei Bence újságíró, Kovács Eszter rendező-art direktor, Köbli Norbert forgatókönyvíró, László G. Gerzson zenei és programigazgató, Pálfi György filmrendező, Péterfy Bori énekes-színész, Virág Anikó stylist, divatszerkesztő és Miki357 fotós és kliprendező.

Díj

A fődíj egy másfélmillió forint értékű eszköz- és erőforrás-támogatás, a szervezők különdíja egy egynapos stúdió- és eszközhasználat. Az NKA Hangfoglaló Program különdíja a legjobb magyar nyelvű produkciónak egy 400 ezer forint értékű támogatás, szintén különdíj egy fellépési lehetőség a következő CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon. A díjak között szerepel még 150 ezer forint értékű vodka, a Recorder magazin különdíja pedig egy exkluzív anyag az újságban.

Nevezés és részletek

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

Címkék: , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás