Életkora miatt lett ciki Madonna a BBC Radio 1-nak

Avatar photo
2015.02.23., 17:10

Nem játssza Madonna számait a BBC Radio 1 csatornája, mert az 56 éves énekesnő túl öreg a brit csatorna tizenéves hallgatói számára.

Hiába az elszánt erőfeszítés, amit külseje és hangzása fiatalosságáért tesz, Madonnát törölték a Radio 1 lejátszási listájáról, amelyről a DJ-k a napi dalokat válogathatják – számolt be róla a The Daily Mail.

Legfrissebb számát, a december végén debütált Living For Love-ot ugyan egyetlenegyszer leadták, ám ez este hét óra után történt, amikor a listára föl nem vett dalokat is játszhatják. A csatorna tájékoztatása szerint a számot – amely az első kislemez a Rebel Heart című új Madonna-albumról – a „hallgatóság érdeklődése” és „zenei értéke” alapján hagyták ki a listából.

„A rádiónak az a dolga, hogy kiszolgálja a fiatal hallgatók igényeit. Nem gondoljuk, hogy álmatlan éjszakákat okoznánk nekik, mert nem annyi Madonnát játszunk, mint egykor” – mondta el a rádió egyik munkatársa.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az amerikai sztár 1985 és 2008 között 13-szor vezette a brit slágerlistákat, most azonban Cliff Richard, a Take That, Kate Bush, Robbie Williams és sok más híresség mellett azért kell küzdenie, hogy új számai bekerülhessenek a Radio 1 adásába.

Madonna rajongói azonban kiálltak az 56 éves énekesnő mellett, aki az alábbi cikket osztotta meg saját közösségi média oldalain a BBC Radio 1 válaszára:

B-JLghtIEAAR4XV

Továbbá egy korai, 1992-ben készült interjú screenshot-ját, melyben Madonna arról beszélt Jonathan Ross amerikai showmannek, hogy mennyire nehéz helyzetben vannak a popsztárok, hiszen 40 fölött akár már el is áshatják magukat.

B-ENNOqIcAEmS5v

A BBC Radio 1 és Madonna ügye a zenészek körében is mély felháborodást váltott ki, többen – köztük Boy George, Nicki Minaj és a Rebel Heart egyik producere, Diplo, aki egy fotót is posztolt magáról Madonna új lemezével – Twitteren adott hangot nemtetszésének az angol közszolgálati rádió lépésével szemben.

tumblr_njvzihueKc1qzwglbo3_1280

A folyamatosan megújulni képes Madonna egyébként ismét felülhetett a trónjára legutóbbi kislemezdalának, a Living For Love-nak köszönhetően. A dal ugyanis a 44-dik No. 1. slágere a Dance Club Songs-listán, ezt a számot pedig a Billboard történetében mindössze egy előadónak sikerült elérnie korábban: George Strait szintén 44 első helyezéssel büszkélkedhet a Hot Country Songs listáján. A country király mellett tehát abszolút méltó helyre került a pop királynője a listák nagykönyvében.

A house-lüktetésű dalt egyébként az énekesnő a február 8-ai Grammy-díjátadón is előadta, a szerzeményről pedig azt nyilatkozta, olyan, mintha a régi és a mostani énjét gyúrták volna egybe.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Madonna tizenharmadik nagylemeze, a Rebel Heart az énekesnő saját bevallása szerint két nagyon különböző oldalát mutatja be: a lázadót és a romantikust. Az igazi csemegének ígérkező lemez március 9-én jelenik meg.

(Phenom’/MTI/Universal Hungary)

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás