Éles objektumok és harsány színek absztrakt összképe Tomasz Piars új kiállításának tárgya

Phenom'enon
2019.01.10., 20:06

A budapesti festő és kurátor, Tomasz Piars folytatja absztrakt művészeti utazását, hogy még a nehezen megfogható, csupán képzeletünkben rejlő dolgokat is formába öntse. Legfrissebb munkái kartonra festett, élénk színekből állnak, fémes visszatükröződésekkel gazdagítva. A Kimondhatatlan – A Tudattalan Esszenciájáról című kiállítása a budapesti The Studios-ban valósul meg, a megnyitó január 12-én 19 órakor lesz.

Az absztrakciónak szentelt művei következetesen szemléltetik az ezen a téren tett felfedezéseit, legújabb koncepcióit („Fekete kristályok”, „Folyékony terek”, „A tér iránya” – 2018).

Az éles, precízen kidolgozott objektumok, az erőteljes kompozíció és a harsány színek fémjelzik festményeit, mióta maga mögött hagyta a valóságábrázoló művészetet.

Piars a fiatal magyar absztrakt művészeti hullám egyik képviselőjének számít. Fontos, hogy az „absztrakt” kifejezés a háború utáni Európában lett igazán népszerű, hiszen a „modern művészet” szinonimájaként is használták. Mindez azt jelzi, hogy egyértelműen az innováció és az előrehaladás fogalma is lett. Az absztrakció, amely szinte teljesen kimarad a posztmodernizmusról folyó művészeti vitákból, továbbra is világszerte jelen van, és sikeresen gazdagodik.

Számos magyar absztrakt kiállítási projekt lehetőséget kínál arra, hogy elemezhessük az absztrakt művészet kortárs művészi eredményeit, amelyek az önkifejezés megújult megvalósítási lehetőségeire utalnak, és bizonyságul szolgálnak a vizuális nyelv iránti lankadatlan érdeklődésre.

Piars művészeti laboratóriumában számos formát alkalmaz, és minden egyes festménye egy új művészeti stádium leképezése. Mivel inkább a felfedezési folyamatra összpontosít, nem pedig ismerős tárgyak ábrázolására, a művész az absztrakción keresztül lesz képes végül kiválasztani és elhelyezni megfelelő fogalmait és meglátásait.

Nicholas Wilton absztrakt festőt idézve: „Az absztrakció, mint a költészet, nem kíván egyértelmű elbeszélést, ehelyett csendben egy töredék sejlik fel csupán, egy rejtélyes, ám nagyon is ismerős narratíva töredéke.” Ezért minden műalkotás esetében felmerül a kérdés, hogy csupán az absztrakcióval való játékból fakadó esztétikai öröm eredménye-e, vagy pedig egy egyedülálló, jól szervezett rendszerről van szó, komplex ábrázolási módszerrel, amelynek végső értelme csak egy nonfiguratív kép láttán tárulhat fel előttünk.

Kimondhatatlan – A Tudattalan Esszenciájáról
Tomasz Piars kiállítása

Megnyitó: 2019. január 12. 19 óra
Helyszín: The Studios – BrodyLand, 1064 Budapest, Vörösmarty utca 38.
Kurátor: Patrycja Rup
Facebook-esemény

A kiállítás január 25-ig tekinthető meg.

Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra!

Címkék: , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás