Eléggé úgy fest, hogy jövőre már tényleg újra minden Lady Gagáról fog szólni a popszakmában

Avatar photo
2016.09.19., 15:24

Lady Gaga legújabb, Perfect Illusion című kislemeze az idei évben érkező ötödik nagylemezének előfutára. A táncparkettre szánt himnuszának producerei Gaga mellett, Mark Ronson, Kevin Parker és BloodPop voltak, a felvételeket a Shangri La Studióban rögzítették Kaliforniában. Az énekes-szövegíró ötödik stúdióalbuma október 21-én jön.

 
 

Lady Gaga új dalcímeket is megosztott közelgő albumáról a Joanne-ról.

Röviddel azután, hogy bejelentette új felvételének címét és megjelenési dátumát a Zane Lowe Beats 1 rádiós műsorában, Gaga felfedett további dalokat is az album dallistájáról: Sinner’s Prayer, John Wayne, Joanne és Ayo, a Perfect Illusion megjelenése után pedig a Hey Girl-t árulta el elsőként, melyet Florence Welch közreműködésével rögzítettek.

A Joanne címadó dalról Gaga azt mondta: “Számomra ez az igazi szíve és lelke a felvételnek. Mi írtuk a dalt, és végül azért döntöttünk úgy, hogy az album a Joanne címet kapja, hogy ezzel emlékezzünk meg édesapám testvéréről, aki 19 éves korában meghalt. A halála a családjában és az életében is olyan sebet hagyott, ami sosem fog begyógyulni.”

A John Wayne című dal Gagáról szól “szüntelenül futnia kell egy vad ember után” és megunja a régi John-t. “Ez egy fantasztikus dal, amit Josh Homme gitárossal készítettünk.” A Joanne lemezen szerepelni fog egy együttműködés az énekes-dalszerző Father John Misty-vel a Sinner’s Prayer című dalban. Végül Gaga felfedte, hogy az Ayo talán az egyik kedvence az albumon.

Lady Gaga ötödik stúdiólemeze október 21-én jelenik meg. A projekt első kislemeze, Perfect Ilusion a múlt héten jelent meg és azóta minden zenei oldalon megvásárolható vagy meghallgatható.

A Joanne lemezborítójáról már fel is került egy kép a Twitterre:

 
 

„Keserédes dolog befejezni ezt az albumot. Ez még nem a vég, csak egy pillanat vége  – és egy pillanat kezdete is. A nagynéném a múltam része, ő segített abban, hogy tisztességes nő váljon belőlem” – mondta el Gaga egy interjúban.

Az albumon egyébként közreműködik majd Kevin Parker, Mark Ronson, a Queens of the Stone Age gitárosa, Josh Homme, és Florence Welch, a Florence + the Machines énekese is.

Lady Gaga közösségi média oldalain osztotta meg pénteken a hírt, hogy az új kislemezének a klipje szeptember 20-án, a Scream Queens – Gyilkos történet című sorozat második évadának premierje során lesz. Gaga egy rövid előzetest is feltöltött a klipből, amelynek rendezője Ruth Hogben és Andrea Gelardin volt, akikkel már oly sok közös munkát jegyeznek. A klipben egyébként feltűnik a Tame Impalás Kevin Parker, BloodPop (korábban Blood Diamonds), és Mark Ronson, aki a dal társproducere is volt.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

További fontos hír Gagával kapcsolatban, hogy már hónapokkal ezelőtt megindultak a pletykák azzal kapcsolatban, hogy ki lesz a 2017-es Super Bowl fellépője és úgy tűnik, hogy jövőre nagy eséllyel ő részesül majd ebben a megtiszteltetésben. Már tavaly óriási lehetőséget kapott a Super Bowlon, ugyanis ő énekelhette el az amerikai nemzeti himnuszt a neves sportrendezvényen. Gaga előadását rengeteg pozitív kritika érte, így nem csoda, hogy a Super Bowl szervezői őt szeretnék jövő évben viszontlátni a népszerű fociesemény félidejében.

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás