Elég biztosnak tűnik, hogy David Bowie januárban új lemezzel jelentkezik

Avatar photo
2015.10.26., 13:31

Friss információk szerint gyakorlatilag biztosra vehető, hogy 2016. január 8-án új lemezzel jelentkezik David Bowie, amely a Blackstar nevet kapja majd a The Last Panthers című sorozat főcímdala után, amit szintén Bowie írt.

A Times szerint hétszámos (nagyjából 45 perces) lesz az anyag, amit New York-i jazz-zenészekkel vette fel a Magic Shop nevű stúdióban, így talán ez lesz Bowie eddigi legrendhagyóbb munkája. Ha minden igaz, akkor egy hatalmas, jazzes jammelés lesz az album olyan ütemekre építve, amik a ’70-es évek német bandáira, a Canre és a Kraftwerkre voltak jellemzőek.

david-bowie-the-man-who-fell-to-earth-broadway

Az egyik, Timeshoz közeli informátor már hallotta a lemezt, és azt mondta, hogy:

igazi őrültség lesz az egész!

A címadó dalból eddig ismert 1 perc (ami valójában egy 10 perces dal részlete) olyan zenei elemekkel játszik, mint például gregorián kórus hangzása, egy soul szekció, mindenféle elektronikus zörejek és ütemek, és persze Bowie maga. A dalt november közepén valószínűleg ki is adják kislemezként.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás