Éld úgy az életedet, mintha minden nap az utolsó lenne, és az a nap el is jön

Avatar photo
2016.11.9., 17:24

Woody Allen harmincas években játszódó Café Society című filmje csütörtöktől szerepel a magyar mozik műsorán. A 80 éves rendező 47. filmje májusban a cannes-i filmfesztivál nyitófilmjeként debütált, és aratott sikert.

cannes-cafe-society

Az európai filmek (Éjfélkor Párizsban, Rómának szeretettel) után az utóbbi években ismét Amerikában forgató, négyszeres Oscar-díjas Woody Allen a harmincas évek Hollywoodjába és New Yorkjába helyezte történetét. A filmsztárok és a New York-i elit köreiben játszódó film képein pazar villák, csodás díszletek, csillogó jelmezek kavarognak. Allen először dolgozott a szintén Oscar-díjas Vittorio Storaro operatőrrel, és ez az első olyan filmje, amely digitális kamerával készült.

Élvezem a fényűzést, és igazán szórakoztat a gazdagok életének bemutatása” – mondta el a rendező-forgatókönyvíró a The Guardiannek adott interjújában. Mint hozzáfűzte, nem sorolja magát a gazdagok közé, nem vásárol újabb házakat, nincs magánrepülője, és valójában nem sokat jelent számára a pénz, leginkább csak azért fontos, hogy következő filmjét el tudja készíteni.

A Café Society keserédes románcának főhőse a kicsit esetlen, kedves és naiv bronxi fiú, Bobby Dorfman (Jesse Eisenberg), aki Hollywoodban próbál szerencsét Phil bácsikája (Steve Carell), a filmvilág befolyásos ügynökének pártfogásával. Phil irodájában találkozik a titkárnő Vonnie-val (Kristen Stewart), és nyomban beleszeret, miközben nem is sejti, hogy a lány iránt nagybátyja is rajong. Mikor a románc véget ér, visszatér New Yorkba, ahol beáll gengszter bátyja mulatójába, és magával ragadja az elegáns társasági élet.

A másfél órás filmben Allen meleg napfényben fürdő, rövid jelenetekkel, ironikus utalásokkal idézi fel Hollywood aranykorát, hogy aztán érezhető élvezettel merüljön el a bronxi zsidó család napi viszontagságaiban és a „café society”, a Bobby vezette szórakozóhely közönségének bemutatásában. A rendező jól ismert, fanyar öniróniája átsüt a frappáns párbeszédeken is. „Éld úgy az életedet, mintha minden nap az utolsó lenne, és az a nap el is jön” – tanácsolja a húszas éveiben járó Bobby-nak a nővére.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A remek szereposztásban Blake Lively, Jeannie Berlin, Ken Scott, Corey Stoll, Anna Camp, Don Stark és Tony Sirico is kitűnő alakítást nyújt. Bár nem jelenik meg a filmvásznon, Allen narrátorként maga is megszólal a filmben.

A Woody Allen alteregóját játszó Eisenberg, aki korábban a rendező Rómának szeretettel című filmjében is játszott, otthonosan mozog Bobby szerepében. Ahogy egy interjújában kifejtette, szeret olyan karaktereket játszani, akik jellemfejlődésen mennek át.

Bobby kezdetben optimista, naiv, édes kölyök, aki Hollywoodba megy, hogy munkát találjon. A film végére nemcsak öregebb lesz, tehetős ember, apa és nős, de nehéz szívvel, vágyakozva gondol a múltra. Emellett egy sikeres szórakozóhely tulajdonosa. Nagyon érdekesnek találtam, hogy egy olyan embert mutathattam be, aki végül nagyon megváltozik, ugyanakkor visszatekintve ez az átalakulás fokozatos és hihető” – fogalmazott A közösségi háló című filmjéért Oscarra jelölt 31 éves színész.

Az Alkonyat sztárja, Kristen Stewart, aki már David Fincherrel, Olivier Assayasszal és Ang Lee-vel is dolgozott, először forgatott Woody Allennel, Eisenberggel viszont már két produkcióban (Kalandpark, BeSZERvezve) is szerepelt a filmvásznon a 26 éves színésznő. A Café Societyben nagyszerűen játssza Vonnie-t, akinek két férfi iránti szerelme furcsa szerelmi háromszöghöz vezet, amelyből végül senki nem kerül ki sértetlenül. Stewart a film cannes-i bemutatójakor arról beszélt, hogy szórakoztató volt számára a közös munka Allennel.

A romantikus komédia zenei világát, Allen zenei ízlését tükrözve, a 20. század elejének dzsessz sztenderdjei alakítják. A film zenei albumához több új felvétel készült a korabeli számokból, de Benny Goodman, Count Basie és Ben Selvin klasszikus eredeti felvételei is hallhatók.

cafesociety_2016_09-h_2016

A Café Society november 10-től látható a magyar mozikban.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás