Elbukta Rihanna elleni milliárdos plágiumperét az amerikai dizájner

Avatar photo
2016.10.10., 14:55

Elutasította a francia bíróság James Clar amerikai dizájner beadványát, amelyben plágiummal vádolta Rihanna amerikai énekesnőt, amiért az Rockstar 101 című dala videójában állítólag a művész egyik installációját másolta le.

youandme_1

James Clar „You & Me” installációja (2006)

A férfi ötmillió eurót, azaz 1,5 milliárd forintot követelt a popsztártól, a párizsi bíróság azonban elutasította igényét, mivel úgy ítélte meg, hogy a különbözőségek túlsúlyban vannak az installációk hasonlóságaival szemben.

James Clar You & Me című, 2006-ban Memphisben bemutatott installációjában a You szót formázó neoncsöveket erősített a plafonhoz, ezekről további neoncsövek lógnak, amelyekből a Me szó olvasható ki.

Rihanna 2010-es videójának elején ugyanezen elv alapján elrendezett installáció látható, de ott a rock és a star szavakat formázzák a neoncsövek. A művész szerint installációja két ember kapcsolatát mutatja be, míg a Rockstar felirat csak egyetlen személyt dicsőít.

A bíróság Rihanna százezer eurós, vagyis harmincmillió forintos kártérítési követelését is visszautasította.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

[via mti]

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás