Eláruljuk, miért érdemes idén is jelentkezni a Kikeltetőre

Avatar photo
2018.08.20., 20:40

Ötödik alkalommal kerül megrendezésre haverblogunk tehetségkutatója, a Kikeltető, amiben a tavalyi évhez hasonlóan idén is zsűrizni fog egyik szerzőnk. Arról, hogy a sok tehetségkutató közül miért érdemes pont erre nevezni, arról a KERET blog és a Kikeltető alapítója, Kocsis András mesélt.

 
 

A KERET blog mindig is nagy hangsúlyt fektetett a hazai feltörekvő underground zenekarok felkutatására és bemutatására, így kézenfekvő volt, hogy ennek egy tehetségkutató formájában is teret adjanak. Így született meg a Kikeltető ötlete 2014-ben, amit azóta évről évre egyre nagyobb érdeklődés övez. Nem csoda, hiszen ha végignézünk a nyertes zenekarok névsorán (2014 – Puma Danger; 2015 – The noody elses; 2016 – Tape Delay; 2017 – Krúbi), akkor biztosan feltűnik, hogy azóta rendszeresen koncertező, a klubélet véráramlásában fontos szerepet betöltő zenészekről van szó. Tavaly például innen indult az idei év egyik legnagyobb durranása, a nagykiadós első lemezét teltház előtt bemutató szókimondó Krúbi, aki azóta megjárta többet között a Kolorádó és a Bánkitó fesztiválokat is.

„A Kikeltető egy ugródeszka az ország legfrissebb zenei projektjeinek, egy tehetségkutatóba oltott mentorprogram olyan zenekaroknak, akik ügyesek, kreatívak, valami újat hoznak, és elég ambiciózusak ahhoz, hogy csak erre az egy kis plusz lökésre legyen szükségük a karrierjük beindításához.” – mondta el Kocsis András.

Közhelyesen hangzik, hogy a részvétel a fontos, nem a győzelem, de a Kikeltetőre ez fokozottan igaz – éppen ezért a különböző zsűritagok által felajánlott különdíjak mellett a végső győztes nem kap kifejezetten főnyereményt, sőt, tulajdonképpen nem is a helyezések számítanak.

„Az egésznek nincs konkrét főnyereménye, de még nagyon helyezettek sincsenek, inkább csak igyekszünk összehozni a zenei utánpótlást a legaktuálisabb zeneipari szakemberekkel, valamint a koncertvideók által a nagyközönséggel, és hogy a bandák mit kezdenek az így kínálkozó lehetőséggel, az már csak rajtuk múlik.”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Fontos tehát, hogy a  zsűritagok mind fesztivál- és klubszervezők, újságírók és zenészek, felajánlanak lehetőségeket a bandáknak, ezáltal közvetlenül támogatva őket. Az idei zsűriben tavalyhoz hasonlóan részt vesz felelős szerkesztőnk, Biczó Andi is, illetve Sajó Dávid (Index), Deli Soma (Middlemist Red), Dömötör Endre (Recorder), de idén először szállt be a buliba a Bánkitótól Czeglédi Szasza, az Akváriumtól Kirschner Petra, illetve Sallai Laci, a Felső Tízezer frontembere.

A legjobb 12 zenekar (11-et a zsűri, egyet pedig a közönség juttat tovább) pedig élőben is bemutatkozhat majd. Érdemes tehát idén is ringbe szállni, jelentkezni szeptember 15-ig tudtok az alábbi linkre kattintva.

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás