Egyet előre és kettőt hátra: Martika – „Martika’s Kitchen” (1991)

Avatar photo
2017.08.2., 14:29

Az amerikai énekesnő, Martika első nagy slágere a Toy Soldiers a kilencvenes évek elején óriási kedvenc volt az MTV-n. A lányt 1989-ben, nevével azonos című debütáló albuma tette ismertté, a Toy Soldiers pedig ebben az évben két hétig is vezette az amerikai rádiós listákat. 1991-ben jött ki Martika’s Kitchen című lemeze, amin Prince négy felvétel dalszerzésében is közreműködött – és a gospel, jazz, funk, R&B, valamint a tradicionális kubai zene elemeivel hozta a kitűnő folytatást. Két sikeres album után Martika pár év múlva férjhez ment, és otthagyta zenei karrierjét családjáért – amit azóta is sajnálunk. 2004-ben egyébként Eminem, ha csak rövid ideig is, de visszahozta a köztudatba Martikát, hiszen a Like Toy Soldiers című rap-dalának refrénje a Toy Soldiers-ből lett kölcsön véve. Most mégsem ezzel az agyonjátszott dalával, hanem a forró és tüzes konyhai produkciójával adunk újabb 4 perc hírnevet a gyerekszínészből lett énekesnő-előadóművésznek.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás