Egy vörös teknőssel és néma animével tér vissza a Studio Ghibli

Avatar photo
2016.09.23., 15:08

Megérkezett az első nyilvános előzetes a Cannes-ban a zsűri különdíjában részesült a Studio Ghibli és az Oscar-díjas holland rendező, Michaël Dudok de Wit közös produkciójához, A Vörös Teknős (The Red Turtle) című animehez. A szavak nélküli történet pusztán a kép erejével mutatja be az élet körforgását, és két ember kapcsolatát egy világtól elzárt szigeten.

image-e1468768878648-1200x750

Az Imax és a 3D mozik világában igazi felfrissülést jelentenek az olyan klasszikus animációs stúdiók munkái, mint a japán Studio Ghibli, amelynek olyan filmeket köszönhetünk, mint a TotoroA varázserdő titka, Chihiro Szellemországban vagy A vadon hercegnője. Két leghíresebb alkotója, Hayao Miyazaki és Isao Takahata távozása után a stúdió veszített lendületéből, de a holland animációs művésszel, akinek Father and Daughter című rövidfilmjéért 2001-ben Oscar-díjat kapott, való kollaborációjával ismét felhívta magára a figyelmet.

A Vörös Teknős története egy a Robinson Crusoe vagy a Számkivetett nyomdokain haladó száműzetés története, amikor egy ismeretelen férfi egy épp hogy túlélve az óceán dühöngését túlélve, egy lakatlan szigeten ér partra. Számos viszontagság és több csavar, valamint a címbéli titokzatos vörös teknős megjelenése után egy női társsal egészül ki a szigetlakó „törzs”, hamarosan pedig az utód is megérkezik. Az idillt a sziget létét fenyegető veszély bolygatja meg, mindezt mindenfajta verbális megnyilvánulás nélkül elmesélve. A cselekmény nem túl komplikált voltát a mélyben meghúzódó jelentéstartammal ellensúlyozzák, mely arra figyelmeztet, hiába a fenséges környezet, a stabilitás mindössze illúzió az életben.

A film némasága azonban senkit sem kell, hogy eltántorítson tőle.

Szavak nélkül, pusztán a képi történetmesélés nem túl nehezen felfejthető gondolatisággal megfogalmazott szimbólumrendszerén át ismerjük meg a férfi és családja elszigetelt világát, az élet állandó körforgását, ami így mindenki számára megérthetővé válik.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A film nemzetközi bemutatója 2017. január 20-án lesz.

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás