PREMIER! Egy spontán rögzített koncertfelvételből összerakott, két új dallal is megdobott hanganyaggal jött ki a Deley

Avatar photo
2018.11.21., 11:00

Ha van telefonod, tíz perced, barátnőd és laptopod, akkor már semmi sem választ el attól, hogy koncertlemezt rögzíts. A Deley zenekar legalábbis így csinált tök véletlenül egy lemezt, amely akár a jövő évre tervezett új album előfutára is lehetne, ugyanis két, korábban sehol nem játszott számot már villant a készülő anyagból. A következőkben a hazai pszichedelikus poszt-rock szcéna egyik nagyon aktív bandája premierezik a megboldogult Kuplungban felvett koncertfelvételével, amely a CLUTCH! címet kapta.

Különböző hangulatok, instrumentális alapok, poszt-rock és elektronikus elemek, mindehhez pedig intenzív vizuális élmény; ez az, ami a 2012-ben indult Deley fő iránya. Második albuma, a 2016-os Sounds of Science megjárta a hazai Samsara, SUN és Börzsönystock fesztiválokat, a Művészetek Völgyét, valamint bemutatkozott külföldön a holland Uncloud és a román Cobra fesztiválon. 2018 tavaszán a zenekar egy hétállomásos turnét is letudott – a magyaron kívül holland, német és csehországi megállókkal, korábban pedig olyan előadók előtt léphetett fel, mint a Public Service Broadcasting, a Tides From Nebula, a Sleepmakeswaves és az Our Ceasing Voice.

 
 

Még az év elején, egy rettentően hideg januári napon a Kuplungban zenéltünk, amikor is a keverőpultból kaptunk egy váratlan infót, hogy ha hozunk egy laptopot, fel tudjuk venni a sávokat. Ekkor volt egy villámgyors telefon az egyébként későn induló barátnőmnek, és tíz perccel a kezdés előtt már ott is volt a laptopom a helyére bekészítve. Ez a legspontánabb dolog, ami a zenekarral valaha történt

– mesél a sztoriról a Deley gitárosa, Laukó Péter.

A CLUTCH! című koncertlemez érdekessége, hogy az első két albumhoz (Adventures in Psychoacoustics, 2013; Sounds of Science, 2016) képest többszörös személycsere történt a billentyűknél. Markos Leventét először Székelyi Szabolcs váltotta, majd miután ő Kanadába költözött, egy évvel ezelőtt Bánik Péter került a helyére. Az új srácok meglehetősen átalakították és testre szabták a Deley hangzását, így az idei koncerteken megszólaló anyag már nagyon más volt, mint amit a régi lemezeken lehet hallani.

 
 

Tulajdonképpen ez az egyik erőssége és különlegessége is a felvételnek, hogy egy kicsit megújult Deley-t kapnak a hallgatók és a közönségünk. A régi, átdolgozott számok mellett két teljesen új, az albumainkon nem hallható dal is szerepel rajta, amelyek már a jövőre belőtt harmadik nagylemezt vetítik előre. A felvételt egyébként állandó hangmérnökünk, Molnár Károly készítette, a keverést, maszteringet pedig én

– nyilatkozta Laukó Péter. A CLUTCH! egyik szomorú aktualitása, hogy a felvétel a nemrégiben bezárt Kuplungban készült.

Az érkező album tulajdonképpen már két éve készül fejben, az időközben színpadra vitt dalok ott is alakulgatnak, koncert közben. Annyit elárult róla a Deley, hogy az elektronika jobban dominál majd, a kompozíciók letisztultabbak lesznek, és még az is lehet, hogy ráhúzhatjuk a kész anyagra, hogy vidám. Jelenleg stúdiókeresés zajlik, hiszen a zenekar számára fontos, hogy a legjobb kezekbe kerüljenek a felvételek, és profi legyen a végeredmény, amelyet a fiúk szeretnének majd vinylen is kiadni.

A koncertlemez anyagát, amelyet koncertjeiken Molnár János (Trippy) közreműködésével készített, folyamatosan megújuló, pszichedelikus és egyre színesebb vizuál egészít ki, a Deley legközelebb december 13-án, a Robotban mutatja be, ahol testvérzenekarával, a Sonarral közösen lép fel, és búcsúzik ettől az évtől. Facebook-esemény itt!

Íme tehát a Deley legújabb felvétele, a CLUTCH!, amely a zenekar Bandcamp-oldalán is megvásárolható lesz!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás