Egy lemeznyi cirkusz – Wattican Punk Ballet: Playground-lemezkritika

2013.04.28., 21:12

Amikor valakinek azt mondják, hogy gondoljon egy örmény zenekarra – mert ez természetesen bármikor megtörténhet, akár italozás közben, akár az ebédlőasztalnál vasárnap –, akkor a legtöbb ember Serj Tankianra és a System of a Downra gondol, aztán pillanatokon belül el is kezdődik a fejében a Chop Suey énekelhetetlen szövege, vagy az zeng végig agyvelejének külső burkán, hogy „I-E-A-I-A-I-O!”. Jobbik esetben Deti Picasso neve is felmerül, de itt ki is fullad mindenki, és inkább újra beletemetkezik a sörébe/rántott húsába. Ám most, hogy megmentsék a kínos beszélgetéseket, itt a Wattican Punk Ballet, és bátran mondhatjuk: innentől már nem kínos a beszélgetés.


A zenekar már egy ideje aktívan koncertezik, de most az A38 segítségével ki is tudták adni lemezüket a trombitazseni Barabás Lőrinccel együtt. Örömteli, hogy pont ők lettek kiválasztva, mivel a testvérpár olyan zenét készít, ami nemcsak őrülten szexi, hanem őrülten bolond is. Magukat a freak dance punk behatárolásokkal írják le, így a testvérpár – Karen és Gaya Arutyunyan – igen eklektikus mixet alkotott kétszemélyes projektjével. A Deti Picasso romjain alakult zenekar így egyértelműen más irányba haladt el, mint elődje: megfér benne a már említett dance punk, néhol a psych rock, és ezt mind egy popos köntösbe csavarva tálalják a mindenre kész közönségnek, akiket néha mégis váratlanul ér a stílusoknak ez a csodálatos összessége. A koncertjeik aktívak és energiától túlcsordulóak: szinte minden szám után más hangszert ragadnak elő széles választékukból, vagy egyszerűen helyet cserélnek, és átveszik egymás szerepét egy kicsit, mégsem lassul le soha az iram egy percre sem, amit rengeteg más banda megirigyelhetne. A megjelenésükről már nem is beszélve!

Előadó: Wattican Punk Ballet
Cím: Playground
Kiadás éve: 2013
Kiadó: A38
Honlap: watticanpunkballet.com
Értékelés: 9/10

Itt azt hihetné az ember, hogy ez az egész fíling csak élőben adható át, de az első szám, a (’Celebrity [Little Girl]’) azon nyomban becsalogatja az embert a Playground világába: a gyermekien játékos kezdés miatt tényleg egy vidámparkban vagy a címben már említett játszótéren érezhetjük magunkat, de a bevezető gyorsan egy klasszikus rockriffbe vált át, és innen indul a majd’ negyvenperces őrület. Igazából minden elmondható az albumról, csak az nem, hogy unalmas. Ennek oka a számok változatossága, mert ugyan az alapok hasonlóak, de mégis szépen lebontható a lemez hét-nyolc külön szekcióra. A közös jegyeken kívül mintha mindegyiknek lenne egy külön témája, így – természetesen – érdekesebb, mintha mindegyik szám egy kaptafára készült volna. A második, ’I Hold’ című szám szépen folytatja az első nyomvonalán a rock’n’roll megtestesítését, de aztán szépen átvezeti a dalt egy kellemes elszállásba, ami alatt csak halkan bújik meg a torzított gitár, hogy aztán erősebben térhessen vissza, mint valaha. Kicsit mintha a homokozóban játszó gyerekeknek beütött volna a délután elfogyasztott tejeskávéba kevert sav.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A kifogott aranyhal felkiáltásait hangoztató ’Golden Fish’ egy gyönyörűen erőszakos szerzemény, ami mellbe vág, de aztán megcirógat a „Throw me back into the river!” felkiáltás mögötti hárfajáték. Majdnem minden szám között át tudunk rázódni a következő hangulatához az ügyes kis bevezetők segítségével, ami a ‘My Voicenál’ sikerült a legszebbre. A női kórus zengő hangját felváltja Gaya erőteljes, néhol már-már teátrális vokálja, mögötte pedig felcsendül a zenekari árokból a jól ismert dob és gitár.

Ha eddig valakinek az lenne a kérdése, hogy hol van a Wattican Punk Balletből a „punk”, akkor – ha eddig valamiért nem találta – a ‘Requiem 4 You’ a tökéletes válasz. Szögegyszerűen indul, aztán persze átvált a szokásos huncut őrületbe, hogy aztán egy kicsit elhúzott, rettentően kísérteties zajoutróval búcsúzzon. Persze, mint már említettük, a zenekar a Deti Picassoból alakult át mostani formájára, szóval várható volt némi tradicionális örmény zene beépítése, ami ugyan itt-ott eddig is hallható volt, de az elég konkrétan ’We Are Armenians’ címre hallgató dalban minden elképzelhetőt bedobnak. A csendes népzenei nyitány szép alapot épít a dalnak, amibe aztán egy mindent elsöprő üvöltés után beleszövődik a gitár és a hipnotikus ritmusú vokál. Az ’Over’ meglepő, kísérleti “electrock” hangzása után egy epikus zárást kapunk ‘Scary Good’ néven, ami kicsit tényleg scary. A lemez elején hallható jókedvű játszótér kicsavart mása néz vissza ránk, és ahogy távolodunk tőle, a torz posztrockos gitár elé becsúszik egy angyali hárfa, hogy aztán kettejük kioltsa egymást.

“Csajkovszkijjal indítjuk a mai műsort, akinek meglehetősen fontos sorsa volt a zenetörténetben. Ha létezik olyan zeneszerző, aki az oroszság lényegét testesíti meg, az Csajkovszkij, pedig ő az egyetlen jelentős 19. századi orosz zeneszerző, aki nem skatulyázható be…”

Ezzel a rádióműsor-részlettel záródik az album, és a bemondó szavainak töredékét most is felhasználhatjuk. A Wattican Punk Ballet beskatulyázhatatlan. Mindenből merít, mindenhol ott van, és pont annyit csippent le az adott műfajból, amennyi éppen neki szükséges, se többet, se kevesebbet – és mint tudjuk, egy vékony kötélen egyensúlyozni baromi veszélyes vállalkozás. De a Playground szerint a bátraké a szerencse.

Szerző: Morvai Zsolt

Címkék: , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás