„Egy kotyogós kávé egy motyogós reggelen” – megjelent a Konyha harmadik lemeze

Avatar photo
2016.10.4., 13:52

A Konyha zenekar harmadik, „Különbéke” címet viselő albuma minden korábbinál színesebb hangzású, mégis egységesebb lemez lett. A parádés szereposztású – Bán Jánost, Farkas Franciskát és Nagy Ervint egyetlen snittben felvonultató – „Idő van elég” című klippel beharangozott lemez végre megjelent.

A nyereményjáték lezárult!

2016_konyha_sajto_web

Új vizekre evezett harmadik lemezével a háromfős csapat: korábbi anyagaikhoz képest eltűnt a domináns slágerpunk vonal (KiskifliVegyétek el a mobilom), a torzított gitárok háttérbe szorulásával egy időben azonban előkerültek a fúvósok és a zongora: a Charter és a Mosoly utca című dalok hangszerelése funkba-soulba hajlik, a Csapda című dalt egy fuvolaszólam vezeti. A korábban is ihletforrásként emlegetett hatvanas-hetvenes évek világából a vintage dobhangzás helyett most a tizenkéthúros gitárt, a glockenspielt és a pszichedelikus hangulatokat vették elő a zenészek (Szív Kapitány, Mosásban kikopott) és a dalok közt eddig búvópatakként jelen levő folk irány ezen a lemezen határozottabb utat tört magának (Buborék, Tűzd fel, Idő van elég.)

„A második album bemutatója után két héttel már új dalokat próbáltunk” – mesélte Szepesi Mátyás énekes-frontember. – „Sosem akartunk két egyforma dalt írni, de most a szokásosnál is jobban lubickoltunk abban a szabadságban, hogy mennyi mindent csinálhatunk még.”

A minden korábbi Konyha felvételnél izgalmasabban szóló lemez produceri munkálatait a csapat Dorozsmai Gergővel (Gustave Tiger) és Horváth Gáspárral (aka Jumo Daddy) közösen látta el.

„Szepesi Matyival tavaly télen kezdtünk el együtt dolgozni, az Idő van elég című dal felvétele kapcsán” – mesélt a közös munkáról Gáspár. – „A nagylemez egészénél egyfajta külső fül voltam, véleményeztem a demókat, a dalokkal kapcsolatos benyomásaimmal próbáltam hozzátenni a végleges szerkezetek és megszólalás kialakulásához. Meglepően időtlen lemezt sikerült írniuk a fiúknak, ahol az elmúlt évtizedek és a mai kor hangzása keveredik. Tetszik, ahogy a country, a rock és a pop keveredik a dalokban, Szepesi Matyi szövegeinek apró kis trükkjei pedig fülbemászóak és őszinték.”

konyha_kulonbeke

A szövegek terén is új utakon jár a Különbéke: a korábban a „szakítós számok specialistája”-ként könyvelték el a zenekart, az új dalok azonban sokkal globálisabban boncolgatják a XXI. századi lét kérdéseit: meddig mehetünk el az áhított belső béke megtalálásáért, feladjuk-e az álmainkat az élhetőbb mindennapokért cserébe (Mosoly utca), hogyan fogadjuk el a veszteségeket (Idő van elég,  El kell menni), de külön kaptak dalt a drogok (Szív Kapitány) és a szorongás is (Mosásban kikopott). A szerelem mint téma természetesen megmaradt (Tűzd fel, Leszakad, Buborék), sőt, egy slam-lüktetésű ódát is kapott, a lemez nyitódalaként megszólaló Szerelem képében – „Város, ahol sosem jártál, mégis tudod az utat”.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A lemezbemutató koncertre október 22-én kerül sor az Akvárium Klubban, ahová a lemezen szereplő fúvósokat is viszik magukkal, az előzenekar az ex-Kiscsillag dobos, Mihalik Ábel vezette Drastik Putto. A csapat a következő hónapokban intenzíven járja hazánk klubjait, hogy bemutassák az új dalokat szélesebb közönségnek is.

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás