Egy divatcégekre szakosodott ügynökség viszi mostantól a Grindr PR-ját

2015.12.4., 16:47

A PR Consulting nevű ügynökség, mely többek közt a Christopher Kane, Christian Dior és Rick Owens divatházakat is kliensei között tudhatja, meglepő húzásként a Tinder ősének is tartott, meleg és biszexuális férfiakat megcélzó Grindr nevű randialkalmazás képviseletét is magára vállalta. Habár a cég ügyféllistáján nem kizárólag a divatipar szereplői találhatóak meg, ez az új kuncsaft így is jócskán kilóg a sorból.

R0001620

„A PR Consulting meglepő választásnak tűnhet, de munkájuk mindig is nagyon kreatív és előremutató volt, így örülünk, hogy képesek megérteni és megvalósítani az elképzeléseinket” – mondta Landis Smithers, a Grindr alelnöke.

A nagyérdemű elég vegyesen fogadta a váratlan kollaborációt, azonban az ügynökség úgy nyilatkozott, hogy újabban a szépségápolás, gasztronómia, életmód és vendéglátás területeire is kiterjesztették PR-tevékenységüket, a Grindrrel való együttműködést pedig különösen érdekes projektnek gondolják, és a G4E (Grindr 4 Equality) kezdeményezésen keresztül szeretnének pozitív üzenetet közvetíteni az LGBTQ-közösség felé.

Arról nem is beszélve, hogy nem kispályás vállalkozásról van szó: az appot világszerte több mint hétmillióan használják, és a felhasználók között olyan nevek is akadnak (vagy legalábbis akadtak) mint Marc Jabobs, aki nemrégiben egy Instagram-fotón jelentette be (ideiglenes) távozását az alkalmazásról.

marcjacobs-grindr

Címkék: , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás