Desert Mountain Tribe
„Egy csomó zenekar gyakorlatilag ugyanazt a dalt játssza el tízszer egy lemezen” – Desert Mountain Tribe-interjú
Bár a teljes cuccuk ottmaradt Barcelonában, még ez sem akadályozta meg a Desert Mountain Tribe-ot attól, hogy a Vanishing Point fesztivál talán legerősebb, nyakig elszállós reverb-be áztatott koncertjét adják. Mi pedig a fellépés előtt elcsíptük az igen hallgatag dobossal rendelkező triót egy rövid beszélgetésre is.
fotó: Komróczki Diána
Sziasztok, hogy halad a turné idáig? Úgy hallottam a cuccotok ottmaradt Barcelonában…
Jonty: Az egész a WizzAir hibája, basszák meg! (nevet) Amúgy a turné remekül megy, ez a mai az utolsó fellépésünk, aztán végre hazautazunk pihenni.
A Vanishing Point fesztivál alighanem az első kifejezetten pszichedelikus zenei-fesztivál itthon. Mit gondoltok erről a műfajról, vagy inkább jelzőről, amit mostanában olyan sok mindenre ráadnak? Pszichedelikus vagy shoegaze zenekarnak tartjátok magatokat egyáltalán?
Philipp: Nem mondanám, hogy különösebben annak tartanánk magunkat, persze nagyon szeretjük ezeket a műfajokat. Azt hiszem ezt a jelzőt valóban túl könnyen rámondják mindenre, amiben sok reverb meg delay van, de azért ennél szerintem többet jelent a pszichedelikus zene.
Jonty: A srácok akik odaadták a cuccokat, hogy használjuk ma este (a Middlemist Red – a szerk.) mesélték, hogy itt Magyarországon nagyjából 2 év késéssel most üt be vagy indul el az a pszichedelikus zenei bumm, ami Angliában már megtörtént. Szerintem ez nagyon érdekes lehet most itt emiatt, ráadásul ahogy látszik is, ha ezek a zenekarok összejönnek, az már egy elég nagy és masszív rajongótábort eredményez.
Rengeteg jó és viszonylag hasonló zenekar van most ebben a stílusban jelen a Black Angels-től a Dead Meadow-ig. Hogyan tudtok kitűnni ebből a közegből és valami egyedit alkotni?
Philipp: Egy csomó zenekar gyakorlatilag ugyanazt a dalt játssza el tízszer egy lemezen, mi a magunk részéről igyekszünk nem beleesni ebbe a hibába. Próbálunk lehetőleg nem leragadni egy hangzásnál, hanem kísérletezünk, improvizálunk amennyit csak lehet, aztán meglátjuk mi sül ki belőle.
Még egy kérdésig a pszichedelikus témánál maradva, ti melyik zenekarokat, vagy mit hívnátok annak?
Jonty: Hát leginkább olyasmi zenekarokat, mint a 13th Floor Elevators mondjuk, és esetleg a maiak közül a Dead Skeletons-t, de igazán experimentális, pszichedelikus élményt nyújtó banda kevés van sajnos. Egész Európa tele van ilyen psych-fesztiválokkal, ahol a zenekarok felének szinte semmilyen kapcsolódása nincs ehhez a stílushoz igazából, sokkal inkább az adja meg a közösségi élményt, hogy az emberek boldogan együtt trippelnek bármilyen zenére.
Mesélnétek egy kicsit a zenekar történetéről? Ha jól tudom a Young Men Dead-el indult minden…
Philipp: Igen, abban mindannyian benne voltunk, plusz még két ember, aztán amikor feloszlottunk, akkor egy ideig nem csináltunk semmit, majd én megkerestem Jonty-t és Felxi-et, hogy alapítsunk egy új zenekart, amiből aztán lett a DMT, ami most már négy és fél éve van nagyjából.
Ha jól tudom, most éppen az új lemezeteken dolgoztok.
Jonty: Igen már majdnem kész is van, úgy kb 70%-ban megvagyunk vele. Ami még hátravan az a keverés főleg.
Philipp: Érdekes, számomra olyan volt csinálni a második lemezt, mint amilyen az elsőt kellett volna, hogy legyen. Ez mostani stúdiózás sokkal felszabadultabb, kísérletezősebb volt, nem éreztem semmilyen nyomást magunkon, ráadásul a számok nagy részét élőben vettük fel.
fotó: Komróczki Diána
Ha mondjuk egy festményként kéne leírnotok az új lemezt, akkor milyen lenne?
Jonty: Fuh, ez egy jó kérdés! (nevet) Várjunk csak… Hm, talán egy ilyen tipikus németalföldi neo-impresszionista festmény lenne, ami kis pontokból áll, világos színekkel, és mondjuk egy gyönyörű meztelen nő lenne rajta. (nevet)
Van olyan hely, klub vagy fesztivál, ahol mindenképp akartok egyszer játszani?
Jonty: Mivel Európában már nagyjából mindenhol megfordultunk, Dél-Amerikát mondanám, az szerintem igazán őrületes lenne!
Milyen aktuális bandákat hallgattok mostanában?
Jonty: Sun Blossoms, ők egy portugál zenekar, akik elég jó barátaink, meg a Sonic Jesus-t.
Felix: Pond, Imperial Days.
„Guilty pleasures”, olyasmik amik nagyon távol vannak a gitárzenétől?
Philipp: Nekem főleg a 90-es évek keleti-parti gengszter rapje szerintem, meg a Wu-Tang Clan, ilyesmik.
Jonty: Eminem talán…
Eminem nagyon jó, a Wu-Tang Clan meg főleg, ezek nem érnek!
Jonty: Najó, ez igaz. Akkor inkább Norah Jones-t mondanám, fantasztikusan gyönyörű nő szerintem, remek hangja van, ő az igazi guilty pleasure számomra!
fotó: Komróczki Diána
Desert Mountain Tribe: Facebook | Bandcamp | Soundcloud
