Efott 2011 – Galéria és Beszámoló

Avatar photo
2011.10.19., 10:29

Az idei Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján mindenféle-fajta ember képviseltette magát. Így nem volt hiány rózsaszín plüsskalapos lányokból, guminőt a hátukon féltve hordozó fiúkból vagy éppen az idei nyár nagy slágerének számító „censored” napszemüveget viselő ifjoncokból.


A bohókás „egynyári” hangulat mellett azonban volt, aki hosszabb távú terveit tárta a nagyérdemű elé: így történhetett, hogy Szandi koncertjén egy lánykérésnek is tanúi lehettünk.
Haverok. Buli. Rauch. A „Béégető” névre hallgató bulihelyszín olyan együtteseket sorakoztatott fel, mint az Anima Sound System, a Balkan Fanatik, a The Kolin vagy a Neo. Bár a Nagyszínpados „alternatív vonal” (Kiscsillag, Quimby, Vad Fruttik) elvonta innen a közönség nagyobb részét, egytől-egyig hibátlan és profi produkciókat láthattunk. A közvetlen szomszédságban lévő Rádió 1 sátor bevallom, nem tartozott a kedvenc helyszíneim közé. Viszont érdekesség, hogy a Dévényi dinasztia fiatalabbika is megfordult a lemezjátszók mögött. Megdöbbentő volt látni, hogy hirtelen hova tűnik el az a sok ember: a Szénsavas Kalinka – aminek iróniája, hogy időközben kivonták a forgalomból – sátra csordultig megtelt izzadt felsőtestű, teli torokból „Kozmix a házban!”-t kántáló emberekkel. A végig vadalmaként mosolygó Lala a legszolidabb emberből is tomboló-vonagló partyállatot varázsolt.

Az ún. „fesztivál-feeling”-re nem lehetett egy szavunk sem, a közel 70 ezer embert vonzó programon ott volt a hazai zenei élet apraja-nagyja. Hallhattunk kulisszatitkokat ( pl. a Heaven Street Seven Szia című száma a 4 évvel ezelőtti Efott himnuszának indult), sütkérezhettünk az élményfürdőben, telis-tele ehettük magunkat a mennyei Skittles-el és rengeteg élménnyel gazdagodhattunk, csak szabadon…

Fotó: a & hepi

Címkék: ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás