Duke Spirit-interjú: “Három évig tart mindig a rehab.”

Biczó Andrea
2012.08.2., 22:10

A monumentális díszletek közt, elvarázsolt helyszíneken zajló Exit Fesztivál egyik nagyszínpados fellépőjét, a brit Duke Spirit-es srácokat kaptuk el egy gyors interjúra. Élő példái annak, hogy a kemény rockzene és a zord külső sokszor végtelenül vicces és szimpatikus személyiséget takar.


Annyira jellemző a garázs-rock együttesek történetére, hogy a középsuliban találkoztak, és egyszer csak bandát alapítottak, de sosem esik szó a részletekről. Ti hogy jöttetek rá, hogy tudnátok együtt zenélni?

Toby Butler: Hárman valóban a középiskolás évek alatt találkoztunk. A barátok általában megosztják egymással, milyen zenét szeretnek, így hamar megtaláltuk a közös hangot. Szóval megalapítottuk az együttest, de akkor még nem volt dobosunk, kérdezgettük is a haverokat, hogy nem tudnak-e valakit ajánlani. Marc-ot egyébként még korábbról ismertem, szóval a mi történetünk nagyon régmúltra nyúlik vissza.

Vegyük sorra az albumaitokat: a debütáló Cuts Across the Land 2005-ben, a Neptune 2008-ban, legutóbbi lemezetek, a Bruiser pedig 2011-ben jelent meg. Nektek tényleg pontosan három év kell egy album elkészítéséhez?

Olly Betts: Három évig tart mindig a rehab. Csak viccelek. Mi az a fajta zenekar vagyunk, akinek nagyon fontos a közönség közelsége, ezért nagyon sokat koncertezünk. Ezt aztán persze nehéz összeegyeztetni a dalszerzéssel és a stúdiózással, ezért tart nálunk ilyen sokáig ez a folyamat.

Szóval akkor a következő albumra 2014-ben számíthatunk?

Olly: Hát persze!

Dolgoztatok együtt Chris Goss-sal is, aki a Queens of the Stone Age producere is volt. Szerintem ez nagy dolog, ti hogyan éltétek meg?

Olly: Chris-szel egy másik kollaboráció kapcsán találkoztunk: közreműködőként részt vettünk a 2007-es UNKLE albumon. Nagyon egy húron pendültünk, elkezdtünk kísérletezni dolgokkal, és kiderült, hogy nagyon bírja azt, amit a Duke Spirit képvisel, így elvállalta a produceri szerepet a Neptune című albumunknál. Megtiszteltetés volt egy ekkora névvel dolgozni, de később kiderült, hogy mások az elképzeléseink, túlságosan irányítani akart minket, így a legutóbbi albumot már nem vele vettük fel.

És az UNKLE-lel milyen volt együtt dolgozni?

Toby: Igazából ők személyesen nem is voltak jelen a felvételeknél. Csak küldtek nekünk egy rövidke alapot, amit aztán a stúdióban felépítettünk és alaposan átrágtunk. De szerintem egészen jó lett így is a végeredmény.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Volt egy másik különleges együttműködésetek is: egy tíz számos lemezt is kiadtatok – rajta három korábban sosem hallott dallal – amihez a legendás divattervező, Alexander McQueen ruháinak megvásárlásával lehetett hozzájutni. Hogy jön össze a zene és a divat?

Toby: Ezt az emberek a mai napig felemlegetik, hogy mekkora dolog. Az egész onnan jött, hogy Alexander nagyon rajongója volt az együttesnek, ezért találta ki ezt az egészet, hogy a ruhái mellé adjunk CD-t is. Az ilyesfajta együttműködés egyébként nem ritka Amerikában. Meg persze tudod, hogy van ez: Liela egy különleges, esztétikus és divatos lány, aki egy rock bandában játszik, ez azért nem mindennapi, erre felfigyelnek az emberek, így a divattervezők is. Az ő személyében találkozik a két dolog, mi inkább kívülállók voltunk a történetben. Persze ismertük Alexander McQueen nevét korábban is, tudtuk, hogy ez nagy lehetőség, így mikor megkeresett minket ezzel az ötlettel, éltünk vele.

Egyébkén ti mennyire vagytok jártasak a divatban?

Toby: Szerintem elég ránk nézned, és megkapod a választ! (nevet) Nem vagyunk azok a piperkőc fajták, nem foglalkozunk sokat az öltözékünkkel, az nem is lenne igazán rock-os!

Marc, te miért vagy ilyen csendben?

Marc Sallis: Mert részeg vagyok.

Olly: Szüksége lenne még egy italra, és megeredne a nyelve.

Marc: Helyesen beszélsz.

Olly: Jól látom, hogy Lovebox karszalag van a kezeden? Mi ott lakunk mellette!

Igen, jártam arrafelé. És akkor voltatok már a fesztiválon?

Olly: Persze, volt ott koncertünk is!

És szimpla látogatóként?

Olly: Persze, idén is nagyon szerettem volna menni, de sajnos nem volt rá időm. Na majd jövőre!

Fotó: a

Címkék: , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás