Debbie Harry elsztorizta, hogyan menekült meg a hírhedt amerikai sorozatgyilkos, Ted Bundy karmai közül

László Csenge
2019.06.2., 20:42

Alapjában véve elgondolkodtató, hogy a hetvenes évek forradalmi rock ‘n’ roll kultúrája és az amerikaiak egyik legkíméletlenebb sorozatgyilkosa lényegében egy és ugyanazon időben élték “fénykorukat”, ám talán még ennél is abszurdabb maga a feltételezés, miszerint bármiféle kapcsolat is létesülhetett a két szcéna között. Face It című memoárjában azonban Debbie Harry egy olyan megdöbbentő esetről számol be, amely felülmúlja minden elképzelésünket.

A késői hetvenes évek gyönyörű múzsája és new wave istennője egészen napjainkig meghatározó alakja a popkultúrának, habár az énekesnő elmondása szerint nem sokon múlott, hogy sose ismerjük meg a nevét. Legalábbis nem ilyen kontextusban.

Mindössze néhány nappal ezelőtt vált hivatalossá, hogy Debbie Harry októberben egy nagyvonalú, vallomásszerű memoárban ad összegzést a popkultúra alighanem legizgalmasabb korszakáról. Számos ígéretes tartalom mellett egy majdnem ötven éve lappangó téma is kiéleződött, amelyről az énekesnő korábban is csak érintőlegesen beszélt. A könyv kapcsán elmondottak szerint a hetvenes évek elején a New York-i éjszakában próbált taxit fogni – mint az kiderült, sikertelenül – így kénytelen volt gyalog célba venni a klubot, ahová éppen tartott. Már csak néhány háztömbnyire volt a helytől, amikor egy kis fehér Volkswagen Bogárban ülő férfi lelassított mellette, és nemes egyszerűséggel fuvart ajánlott. Az akkor húszas éveiben járó énekesnő először visszautasította az ajánlatot, ennek ellenére az ismeretlen férfi addig erősködött, mígnem beült mellé az autóba.

A szituáció közelről korántsem tűnt olyan gyanúsnak: az illető egy jól öltözött, lágy hangú fiatalember volt, aki pszichológiából szerzett diplomája révén kiválóan értett az emberek manipulálásához.

A hidegvérű seattle-i sorozatgyilkos, Ted Bundy Forrás: Refresher

Az eset vélhetően Bundy “pályafutásának” hajnalán történhetett, talán még hosszú hónapokkal az első, nagyobb port kavaró washingtoni eset előtt. Ahogyan a hírhedt sorozatgyilkos történetét feltáró négyrészes dokumentumfilmben is elhangzott, nem minden szörnyeteg visel hosszú fogakat és karmokat. Simán megtörténhet, hogy egy jóképű jogászhallgató képében bukkan fel. Valószínűleg ezért sem fordult meg Debbie Harry fejében, hogy egy olyan férfi próbálja megkörnyékezni őt, aki az elkövetkezendő öt évben több mint 30 nő életét fogja kioltani, közöttük egy 12 éves floridai kislányét.

A kocsiút akkor kezdett furcsává válni, amikor a szőke szépség realizálta, hogy eltávolították a belső kilincseket az ajtókról. A pánik másodpercek alatt elhatalmasodott rajta, és kétségbeesésében a lehúzott ablakon keresztül próbálta kinyitni az ajtót.

Ahogyan (Bundy) ezt meglátta, próbálta olyan gyorsan bevenni a kanyart, amennyire csak lehetett, így kizuhantam a kocsiból, és az utca közepén landoltam. Hihetetlenül szerencsés voltam. – emlékezett vissza az énekesnő.

Ted Bundy és a végzetes Volkswagen Bogár, amelyből összesen két nőnek sikerült kimenekülnie. Az egyikük maga Debbie Harry volt Forrás: Medium

Az eset majdnem húsz évre teljes feledésbe került, mígnem 1989-ben Harry kezébe akadt egy újságcikk, ahol képet is mellékeltek a sorozatgyilkos járművéről. Villámcsapás szerűen hasított belé a felismerés, miszerint pontosan ez volt az az autó, amely őt is kis híján a halálba szállította hosszú évekkel korábban.

Nem akartam erről írni, de végül megtettem – fűzi hozzá Debbie – Ha a Face It elnyeri az emberek tetszését, mindenféleképpen többet fogok elmondani a Blondie történetének anekdotikus darabjairól. Rendkívül teljes életet éltem, ezért nem tudtam mindent egyetlen kötetben elmesélni.

A legendás interjúkat és publikálatlan fotókat is tetemes mennyiségben magába foglaló autobiográfia október elsején, a HarperCollins kiadó gondozásában kerül majd publikálásra, és garantáltan a rajongók csontjáig hatol.

Köszönjük, Dazed!

Címkék: , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás