Dalpremier! Itt az első felvétel az Óriás új lemezéről

Avatar photo
2016.12.30., 18:00

A phenom’enon magazinon debütál az első beharangozó dal az Óriás januárban megjelenő, Minden Villany Ég című negyedik nagylemezéről.

 
 

Habár a Fény nem új dal (négy éve debütált a gitáros-énekes Egyedi Péter szóló-szerzeményeként), mégis helyet kap az új Óriás-lemezen. “Útközben kéredzkedett rá a lemezre, és egyből szervesen illeszkedett a Minden Villany Ég kísérletezőbb, de egyben letisztultabb, szellősebb, szerzőibb világába. Nagyon fontos dal lett az új Óriás-univerzumban.” – mondta el Egyedi.

A januárban megjelenő Minden Villany Égre majdnem négy évet kellett várni, hisz a 2013-as Tűz, Víz, Repülő óta csak egy hatszámos középalbumot (0209) jelentetett meg a zenekar. Az elmúlt másfél évet alkotói csöndben töltő csapat leginkább saját magának igyekezett megfelelni az új anyaggal. “Már nincs tét vagy külső mérce. Az újra meglelt zenei kíváncsiságunk kiteljesítéséről szólt az elmúlt időszak, hogy merünk-e újra bátrak lenni és félresöpörni a berögződéseinket. Ezért is lett ez – minden újdonságával együtt – a legfelszabadultabb Óriás-lemez.” – árulta el a gitáros-énekes.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Minden Villany Ég január 17-én jelenik meg, bemutatója az A38 hajón lesz, február 18-án.

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás