Dalpremier! Az utolsó újév a Földön – Kristóf Norbert outtake érkezett éjfélkor

Hering András
2018.01.1., 0:00

A phenom’enon év végi listájában is előkelő helyet kapott Kristóf Norbert 2017-es fiktív filmzenelemeze, a Last Good Man on Earth. 2018 első hazai dalpremiere is az egyik legtermékenyebb és legegyedibb hazai singer-songwriter nevéhez fűződik: az instrumentális, elektrós beütésű The Last New Year on Earth a szeptemberben VHS-en megjelent, kilencvenes évek hangulatú soundtrack outtake-je, amely a Klinik gondozásában lát napvilágot, amolyan extra ajándékként az év utolsó órájára.

„2017-ben olyan dolgok is történtek, amelyekről még senki sem tud: volt itt magyar szövegű dal, karácsonyi megjelenésre betervezett szerelmes szám, az Earth cimű szerzeményem techno remixe, sőt ugyanennek a dalnak egy általam nagyra tartott énekes-dalszerző általi feldolgozása. Talán egyszer mindez napvilágot lát, talán nem, de ez a dal még mindenképpen kikívánkozott belőlem. Mindjárt itt van 2018!”

– mondta Kristóf Norbert a 2018-ben, a phenom’enon magazinon 0:00-kor megjelent daláról.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás