DALPREMIER! A 90-es évek nyers hangzására épít a TRICK új EP-je, amelyről mutatjuk is az első számot

Avatar photo
2018.06.26., 15:00

A magyar grunge-rock éra a nyáron sem marad megjelenések hiányában, ugyanis a TRICK két nagylemeze után egy EP-t hoz ki hamarosan. A zenekarról, a felvételekről és a közeljövőről Győri Atilla, a trió frontembere számolt be, a #mindenmáson található Nem érthetem dalszöveges videója pedig nálunk debütál!

“Tavaly jelent meg a második nagylemezünk Kint és Bent címmel, amely a TRICK addigi legnagyobb projektje volt. 13 számot rögzítettünk, sokszor hajnalba nyúlóan. Mi kevertük, csupán a maszterelést bíztuk Tom Waltzra, majd a Tompafény című dalunkhoz grandiózus klip is készült, aztán az Idegen társaságában, vendégekkel kiegészülve vittük a lemezt az ország klubjaiba. Folyamatos volt a pörgés, éppen ezért konkrétan nem is terveztünk új anyagot ilyen hamar” – meséli Győri Atilla, a TRICK frontembere.

 
 

De a jammelés lételemünk, sokszor a színpadon is, így két koncert között is álltak össze új dolgok, születtek új színek, hangulatok, árulkodóan olajozottan történtek a folyamatok. Elkezdtük szerkezetbe foglalni, szövegeket skicceltem rájuk, és napról napra formát öntött a mostani #mindenmás névre keresztelt EP – folytatja a legújabb hanganyag történetét az énekes-gitáros. – Szerettük volna a színpadon élt spontaneitást és erőt maradéktalanul átmenteni erre az EP-re, innen jött az ötlet, hogy a keménymagot meghívjuk a stúdióba. Az ötlet bevált, jó volt úgy feljátszani egyben a lemezt, hogy közben folyamatosan impulzusokat kap az ember külső fülektől, és ezáltal már maga a stúdiómunka is élő, lüktet, lélegzik.”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A #mindenmás rögzítésében nagy munkát vállalt Takács László “Taki”, aki rengeteg technikát adott kölcsön a srácoknak, továbbá az énekfelvételeket az ő soroksári birodalmában, az aProStudióban készítették a koordinációja mellett. „Mivel tele voltunk elképzelésekkel, kellett egy ember, aki objektíven megítéli ezeket, és adott esetben felül is bírálja azokat. Eddig minden felvételen Zdosek Ádámmal, a TRICK basszusgitárosával dolgoztunk, engem pedig nagyon érdekelt, milyen, ha más irányít. Taki sokat hallott fül és vérprofi, könyörtelenül zavarta le a munkálatot, teljesen más metódus szerint, mint amit megszoktam. Arról nem is beszélve, hogy egy vadonatúj Slate Digital mikrofont szerzett ehhez a projekthez” – fűzi hozzá Atilla.

A #mindenmás négy új dalt fog tartalmazni, erről is megtudtunk még egy kis plusz infót:

„A hangszerelésénél törekedtünk valami 90-es éveket jellemző nyers, naturális hangzásra, mint amolyan váz, és erre tűzdelni rá a jelenkor adta lehetőségeket, de csak mint fűszert, inkább érezhetően, mint hallhatóan.”

Az EP-ről a Nem érthetem című szám debütál elsőként, a hozzá készült dalszöveges videó kíséretében:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

TRICK a Facebookon

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás