Avatar photo
2017.10.25., 18:11

Csupa A-listás zenészbarát beszél George Michael dokumentumfilmjében, amit maga az elhunyt énekes narrál

Október 20-án megjelent a brit énekes második szólóalbuma, valamint az 1996-ban rögzített MTV Unplugged felvétele – méghozzá egy kiadványon. Ráadásul a héten sugározta a Channel 4 nevű brit tévétársaság saját dokumentumfilmjét, a Freedom-ot.

George Michael lenyűgöző, 1996-os MTV Unplugged fellépése most először album formában is testet ölt; díszdobozos kiadványként, valamint dupla CD-s és digitális verzióban is beszerezhető. A koncertnek a kelet-londoni Three Mills Island stúdió adott otthont, 1996. október 11-én. Az előadó Wham!-es korszaka, valamint a Faith, a Listen Without Prejudice Vol. 1 (Freedom ’90), illetve az Older lemezek legjobb dalait adta elő, bensőséges hangulatban.

George Michael – Listen Without Prejudice Vol. 1

A Listen Without Prejudice Vol. 1 volt az énekes második szólóalbuma, mely által úttörő, korszakalkotó művésszé vált. A dalok nagy részét ő írta, illetve a zenei rendezői és produceri munkálatokat is ő maga végezte.

George Michael első szólólemeze, a Faith sikere eredményeként vált azon kevés előadók egyikévé, akik albumait világszerte milliók vásárolták. Kiadója számára természetesen ez lehetett az álom forgatókönyv, neki viszont más tervei voltak. Nem tudott, és nem is szándékozott a nap 24 órájában popsztárként a média rivaldafényében fürdőzni, úgy érezte, követnie kell művészi ösztöneit. Úgy döntött, nem fog szerepelni a Listen Without Prejudice Vol. 1 albumborítóján, és néhány interjút leszámítva nem vesz részt a promócióban sem, de „cserébe” elkészítette kiadója számára a David Fincher által rendezett Freedom! ’90-et, melynek videójában többek között a világ öt legismertebb szépsége, Naomi Campbell, Linda Evangelista, Christy Turlington, Tatjana Patitz és Cindy Crawford helyettesíti őt. Ez aztán ellentéteket szült a sztár és kiadója között az album promotálását illetően.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A multi-platinalemez státuszt elnyerő, világszerte listavezető és Angliában (ahol a Faith négyszeres platinalemez lett) első helyezett Listen Without Prejudice Vol. 1 vált a megtestesítőjévé annak, ahogy egy precedensértékű, korlátokat ledöntő globális szupersztár a saját útját járja.

Röviddel az album megjelenése után George Michael megismerte nagy szerelmét, Anselmo Feleppát. Anselmo tragikusan korai halála miatt érzett dühe, kiegészülve frusztrációjával, amit a kiadó albumértékesítési stratégiája váltott ki belőle, ahhoz vezettek, hogy hosszadalmas bírósági ügybe keveredett a Sony-val. Ez majdnem két teljes évre leblokkolta a kreativitását, és arra a tudatos elhatározásra sarkallta, hogy minden energiáját a szabvány lemezszerződés megreformálására és az előadóművészek érdekeiért való harcra fordítsa. Bár a pert elvesztette, megszerezte azt a személyes és művészi szabadságot, amire vágyott.

Közel huszonhét év elteltével George Michael és a Sony rég megbékélt. A Listen Without Prejudice Vol. 1 minden mozzanata figyelemreméltó és időtlen munka marad; a gyönyörű, mégis tiltakozó daloktól, a Praying For Time-tól és a Mother’s Pride-tól kezdve, a meghitt Cowboys & Angels-en keresztül egészen a önéletrajzi ihletésű Freedom! ’90-ig. Ez volt az a zene, ami iránt George Michael igazán elkötelezettnek érezte magát.

George Michael egészen a 2016 karácsonyán bekövetkezett haláláig a Freedom című zenei filmje munkálatain dolgozott – ez a dokumentumfilm lett a művész utolsó alkotása. A George Michael – Freedom: The Film – Praying for Time címmel bemutatásra került filmet az angol Channel 4 csatorna adta le: a közel másfél órás filmet eredetileg márciusban tervezték bemutatni, ám Michael halála után kicsit át kellett dolgozni, így végül most sugározta a brit tévétársaság. A filmet Michael és korábbi menedzsere, David Austinnal rendezte közösen, narrátora pedig maga George Michael.

Az új dokumentumfilmben olyan sztárok is szerepelnek a filmben mint az énekes Stevie Wonder, Elton John, Liam Gallagher, Nile Rodgers, Mary J Blige, Tony Bennett és Mark Ronson; a szupermodellek: Naomi Campbell, Cindy Crawford, Christy Turlington, Tatjana Patitz, Linda Evangelista és Kate Moss; Tracey Emin művész; Jean Paul Gaultier divattervező; Ricky Gervais és James Corden komikusok.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás