Doyeq
„Egyszemélyes utazást szeretnénk adni mindenkinek, aki eljön” – Doyeq-interjú
Az idei Bánkitó Fesztivál nagy dobásai egyértelműen az eddig a fesztiváltól távol maradt külföldi előadók voltak. A lassan csapból is folyó Slaves helyett inkább mégis az orosz techno párost, a Doyeqet kaptuk el egy rövid beszélgetésre Bánkon.
Amikor leültünk egymással szemben, legelőször az tűnt fel, hogy a srácok szemébe szinte lehetetlen belenézni. A távolba révedő tekintetek mögül és a rébuszokban megfogalmazott gondolatok közül szinte harapófogóval kellett kihúzni belőlük a választ az előre jól átgondolt kérdéseimre. A hallgatag taktikázás mögött viszont kalandos út rejlik: Sergey Kulikov jogi pályáról került át a keverőpult mögé, Vitaliy Bragin pedig a szociológiát cserélte a potikra. Ahogy előttem ülnek, mégis rá kell jönnöm, hogy ez a két teljesen különböző ember egy közös szótárat hozott létre minimál hangokból, amit csak akkor érthetünk meg, ha halljuk a zenéjüket.
Éjfélkor a Déli színpadnál egy szigorúbb szett után szinte tapintani lehetett a szótlan elszigeteltség érzését. Rögtön érthető a szóbeli szűkösség, ahogy felcsendültek az első hangok, hiszen az absztrakt stilisztikai határokkal dolgozó duó nemcsak az eddig általam hallott legmélyebb, ösztönös, szinte profán önkifejezési formát tudhatja magáénak, hanem azt a természetközeli érzést, amit elektronikus környezetben ritkán tapasztal az ember.
„A zenénk alapját ugyanúgy képzik a városi zajok, mint az erdő zörejei, számunkra egy csúcsforgalom is lehet annyira inspiráló, mint a patakcsobogás.”
A Soundcloudon 8000-nél is több követővel rendelkező páros a PromoDJ oldalon egy szóval tudta le a bemutatkozó kérdéseket, hogy mit szeretnek, csinálnak, ajánlanak, utálnak és tudnak: a zenét. Miközben a BPM nő a Doyeq-szett közben, lassan megértem, hogy – bár elkötelezett gitárzene-rajongó voltam – miért is hallgatok egyre több elektronikus zenét: itt az egész rólam szól. Ahogy elkezdődik egy utaztatás, aminek irányát nem a pult mögül határozzák meg, viszont a határai ott húzódnak, rám van utalva, hogyan érzem magam az elkövetkező két órában.
Mint kiderült, ezt az érzést próbálják átadni a Doyeq tagjai is. Elkapnak egy érzést, nincs előre összerakott mix, hanem ad-hoc jelleggel választják ki a következő számokat, ami mind saját tulajdon. Mivel két emberről van szó, gyakran különbözik a hozzáállás, mégis megtalálják az összhangot abban, hogy a zene az egyetlen kommunikációs csatornájuk.
A Moog Voyagerek világából érkező Doyeq elénk tárja az összes lehetséges ellentétet, élénk és energikus, mégis végtelenül melankolikus. Erre talán a legjobb példa a Soundsphere című szám, ahol a klasszikus dub-techno és a minimál techno egyaránt vegyül.
„Akkor veszünk fel egy szettet, ha van új megjelenés, egyébként nem szeretünk mixeket csinálni, vagy interjút adni, mert amit csinálunk, az az adott pillanatra vonatkozik. Minden élőben dől el, hogy mi legyen a következő szám, vagy hogy éppen mit gondolunk a saját zenénkről” – mesélték.
„Ez egy folytonos párbeszéd köztünk és a közönség között, még akkor is, ha nem feltétlenül nézünk fel a laptop mögül. Minden az érzésekről szól. Egyszemélyes utazást szeretnénk adni mindenkinek, aki eljön.”
„Szerencsére az elektronikus zenei szféra már jóval befogadóbb, mint mondjuk 10 éve. Amit mi csinálunk, az sokszor hatott idegenként, és volt olyan is, hogy a közönség egyáltalán nem értette, mit is akarunk mi ezzel a zenével. Aztán valami megváltozott, az emberek egyre befogadóbbak lettek, először csak itt Európában, aztán lassan megérkezett Oroszországba is ez a hullám, bár még nagyon kezdeti fázisban van” – tették hozzá.
Az idei Bánkitó fesztiválos jelenéltüket Bernáth Péternek köszönhetjük, aki tavaly már a Lärmben is megmutatta Budapestnek a Doyeq-et egy Lost Minute buli keretein belül.
