„Csak egy egyszerű ember vagyok, akinek van egy jó munkája” – Jason Mraz-interjú
Talán nincs is olyan ember a világon, aki szerelmi bánattól elgyötörten legalább egyszer meg ne hallgatta volna Jason Mraz klasszikusát, az I’m yourst. Az érzelmes folk-pop zenét játszó amerikai énekes-dalszerző valóban ennek a dalnak köszönheti a világsikert, ám az elmúlt években bebizonyította, hogy nem egyslágeres szerzővel van dolgunk. Két Grammy-díj, számos arany-és platinalemez és a közönség végtelen szeretete igazolja őt. Bár világszerte ismert előadó, azt mégis kevesen tudják róla, hogy cseh származású, van egy avokádófarmja az USA-ban, és az LMBTQ-mozgalom aktivistája. Első budapesti koncertje előtt zenéről, spiritualitásról és humanitárius szerepvállalásáról beszélgettünk vele.
Ez az első szólóturnéd. Nem hiányzik a zenekarod?
Szeretem a zenekarom, és valahol hiányoznak, hiszen sokat dolgozunk együtt, és eddig a turnékon is mindig velem voltak. De ez a turné éppen ezért más, mert ez most másról szól.
Miről szól? Visszatérsz a kezdetekhez?
Ha a kezdeteknek azt nevezzük, hogy egy szál gitárral egy kávézóban eljátszogatok 10-20 dalt, akkor valóban visszatérek a kezdetekhez. Más szempontból viszont sosem fogok visszatérni ehhez az időszakhoz, mert már nem úgy írom a dalaim, mint húsz évvel ezeleőtt. Akkor láttam, éreztem, tapasztaltam valamit, arról írtam egy dalt, és kész.
Ma igyekszem mélyebb értelmet adni a szövegeimnek, általuk üzenetet közvetíteni, egy látásmódot megmutatni. Sokkal mélyebb belső inspirációval dolgozom, mint annak idején.
Ezzel az akusztikus, egyszemélyes koncerttel, zenekar és elektronika nélkül, csak a saját hangommal és a gitárommal talán sokkal valódibbnak tűnnek ezek az érzések és gondolatok, amiket így talán könnyebb is lesz átadni a közönségnek.
Ha már szóba kerültek az érzések. Azt olvastam egy korábbi interjúdban, hogyha egy dalod túl szomorúra sikerül, egyszerűen kidobod. A túl szomorú számok rosszak?
A zene azért kell, hogy túléljünk. Tehát nem az mondom, hogy a szomorú dalok rosszak, mert vannak élethelyzetek, amikor kellenek a mélabús dalok. De egy zene ne azért legyen, hogy az szomorúvá tegyen, hanem, ha valami bánt, és meghallgatod, akkor jobb kedved legyen tőle. Vannak nagyon jó szomorú számok, amiket kifejezetten szeretek. De ezek a dalok sem taszítanak a mélybe, inkább megkönnyebbültté tesznek. Nem mondom, hogy sosem fogok szomorú zenéket írni, de az biztos, hogy sosem fogok egy teljes koncerten át melankolikus számokat játszani.
Korántsem élsz átlagos életet. Azon túl, hogy zenész vagy, emberjogi aktivistaként a saját farmodon élsz, vegán vagy, szabadidődben pedig szörfözöl és fotózol. Ez a korántsem hétköznapi életstílus és látásmód megjelenik a zenédben is?
Azt hiszem, éppen fordítva történtek a dolgok, és a zenének köszönhetem azt, ahogyan a világot látom, és ahogyan élek. Egy farmon nőttem fel, a családomnak farmgazdasága volt. Felnőttként eltávolodtam a gyökereimtől, de a zene visszavezetett hozzájuk, hiszen abból sikerült annyi pénzt gyűjtenem, hogy megvehessem a farmom. A zenének köszönhetően bejártam a világot, és rengeteg mindent megismertem, tapasztaltam, ami átalakította a világnézetem. San Diegóban a zenélésen kívül csak szörfözni lehet, tehát még a hobbimat is ennek köszönhetem. Egészségesen pedig azért élek, mert rengeteg energiát ad. Járom a világot, koncertezem, ami nagyon fárasztó, és egész egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy kimerült vagy beteg legyek. Régen persze én is dohányoztam, piáltam, és sajtburgert meg egyéb egészségtelen kajákat ettem. Le is voltam lassulva, betegeskedtem, és a hangom sem volt az igazi. Úgy gondolom, ha valaki olyan szerencsés, hogy azzal foglalkozhat az életében, ami az álma, akkor azt élveznie kell, és élvezni pedig csak egészségesen lehet.
Említetted, hogy nem mindig voltál jófiú. Mikor tértél jó útra?
Hát igen. Volt egy hosszabb mélypont az életemben, de annak 2005-ben vége lett. Addig nem éreztem, hogy zsúfolt lenne az életem, hogy hiányozna valami. Aztán egyszer csak úgy éreztem, valami mélyebbre vágyom, és szerettem volna megtalálni az értelmét a dolgoknak. Jógázni kezdtem, és a spiritualitás felé fordultam. A vegetarianizmus is a szemléletmódváltás hatására jött. Pár hete volt szerencsém találkozni a The Rolling Stonesszal, és nagyon meglepődtem, hogy milyen egészségesen élnek. Persze már túl a hatvanon muszáj, ha estéről estére le akarsz nyomni egy-egy két órás show-t.
Mindezek után hogyan jellemeznéd magad? Milyen a mai Jason Mraz?
Egy egyszerű ember vagyok, akinek van egy jó munkája.
A közönség és a kamera előtt persze mindig vidám és pozitív vagyok, de nekem is vannak jó és rossz napjaim. Vannak problémáim, stresszelek, küzdök magammal, a munkámmal, de szerintem ez teljesen normális dolog.
Néhány éve volt egy hatalmas koncerted Mianmarban, amelynek a célja az volt, hogy felhívd a figyelmet az emberkereskedelemre. Miért tartod fontosnak az ehhez hasonló humanitárius szerepvállalásokat?
Szerencsésnek érzem magam, mert egy ideális világban nőttem fel, és nagyon jó életem van. Viszont ahogy járom a világot, sajnos azt látom, hogy az embereket még mindig nem egyforma jogok illetik meg, így a legtöbben igazságtalanságban élnek. Nem is kell messzire menni, elég, ha csak a nőkre, a menekültekre vagy az LMBTQ-csoporthoz tartozókra gondolunk. Viszont azt is látom, hogy a környezetemben élők egyre befogadóbbak, emberségesebbek. Ha a zenémmel az elfogadást, a nyitottságot tudom erősíteni, pozitív üzeneteket tudok közvetíteni, jó ügyek mellett tudok kiállni, sőt, még anyagilag is támogathatom ezen törekvéseket, miért ne tenném meg?
Említetted az LMBTQ-t. Úgy tudom, aktivistájuk is vagy, és kiemelten foglalkozol az ő helyzetükkel.
Igen, mert azt gondolom, az LMBTQ tagjait még több támadás éri, nekik még nagyobb toleranciára van szükségük. Gondolj csak bele, ha fekete vagy meleg vagy, és mindezek mellett akár nő is, akkor az emberekben ítélet támad feléd, ami sok esetben visszatarthat téged attól, hogy önmagad legyél. A dolog nagyjából úgy néz ki, hogy ha heteroszexuális, fehér férfi vagy, csak akkor lehetsz igazán önmagad. Szerintem ez őrületes dolog.
Folyton úton vagy, koncertről koncertre jársz. Hogyan pihensz és kapcsolódsz ki turné közben?
Napközben végig az esti koncert jár a fejemben. Hogyan áll majd össze az egész fellépés, a setlist milyen lesz, melyik gitáromon játszom majd, mit mesélek el a közönségnek és így tovább. Ezeken egész nap gondolkodom, miközben persze izgulok, mégis próbálok relaxálni, hiszen kipihentnek kell lennem estére. Szóval sosem unatkozom, de ilyenkor pihenni sincs időm. A koncert után persze lazítok, megkönnyebbülök. Most itt vagyok Budapesten, ahol eddig még sosem jártam. Érdekelnek a régi épületek, az ételek, amiket még sosem ettem, a nyelv, melyet még nem hallottam. Lehet, sétálok egyet majd a Duna-parton, vagy elmegyek egy múzeumba. De számomra az is tökéletes, ha csak egy kávézóban üldögélek, kávézom, és figyelem a körülöttem zajló életet. Minden egyes utazásom alkalmával útinaplót vezetek, és rengeteget fotózom. Ezek később valódi szuvenírré válnak.
Mik a terveid a jövőre?
Minél többet zenélni. Dalokat írni, koncertezni. És szeretnék egy látogatóközpontot is létrehozni a farmomon. Szeretném, ha az emberek bejárhatnák a gyümölcsöst, megismerhetnék az ott zajló életet, az ottani munkát. Gyümölcsöt szedhetnének, kávézhatnának, az egészet interaktívnak képzelem el. És szeretnék ehhez kapcsolódóan egy alapítványt is létrehozni. Ezek a legfontosabb céljaim most.
