Christina Aguilera új albuma, a Lotus november 12-én jelenik meg

Avatar photo
2012.10.8., 18:22

November 12-én jelenik meg Christina Aguilera új albuma, a Lotus. Az anyag első kislemezdala, a Your Body három hete mutatkozott be a rádiókban, a számhoz készült klipet másfél hét alatt tízmillióan látták.


Az amerikai énekesnő az elmúlt évet a stúdióban töltötte, hogy elkészítse ötödik albumát. Olyan szerzőkkel és producerekkel dolgozott együtt, mint Alex Da Kid vagy Sia, a közreműködők között az a Cee Lo Green is megtalálható, aki Aguilera mellett az amerikai The Voice tehetségkutató verseny csapatának tagja.

„Az album az önkifejezésről és a szabadságról szól. Nagyon sok mindenen mentem át a magánéletemben az elmúlt néhány évben, és ez a lemez számomra egy újjászületést testesíti meg. Sok mindenben visszatértem a gyökerekhez, oda, hogy ki vagyok, és mit szeretnék csinálni”.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az elmúlt évtized egyik legsikeresebb előadójaként a most 31 éves Christina Aguilera több mint 30 millió albumot adott el világszerte, és négy slágere vezette a Billboard listáját. Eddigi karrierje során 4 Grammy-díjat és egy Latin Grammyt kapott, csillaga van a hollywoodi hírességek sétányán, és ő volt az egyetlen 30 év alatti művész, akit a Rolling Stone magazin minden idők 100 legjobb énekese közé választott.

Tavaly Aguilera a televíziózás világába is belépett: az NBC Emmy-díjra jelölt The Voice című tehetségkutató versenyében vállalt mentori szerepet, emellett továbbra is áldoz jótékonysági célokra: segítségével 2009 óta már több mint 80 millió dollár adományt fordítottak a World Food Program és más éhezés ellen küzdő szervezetek javára.

Az énekesnő legutóbbi stúdióalbuma, a Bionic 2010-ben jelent meg.

(Phenom’/MTI)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás