Chris Stein: a Blondie-t muszáj volt folytatni

2014.07.28., 10:32

“A hetvenes évek közepén sokan éreztük úgy New Yorkban, hogy elegünk van a kommersz zene uralmából, a kereskedelmi rádiókból ömlő igénytelen muzsikából, az Eaglesből meg a hozzá hasonló bandákból. Én is vissza akartam nyúlni a rock and roll gyökereihez, az agresszívebb zenékhez, végül is ez vezetett a Blondie megalakulásához, de hasonló elvek hozták életre a Ramonest, a Talking Headset vagy a Televisiont is” – idézte fel a kezdeteket Chris Stein gitáros.


A szexi hangú szőke énekesnőre, Debbie Harryre (Stein akkori élettársára) épülő öttagú Blondie valósággal berobbant a New York-i punkrock/újhullám színtérre, állandó fellépő lett menő helyeken, mint a Max’s Kansas City (ez volt például Andy Warhol és a Velvet Underground-tagok törzshelye) vagy a CBGB, amely számos csapatnak jelentett ugródeszkát a világhírnévhez.

Az 1978-as Parallel Lines című lemezen olyan nagy slágerek szerepeltek, mint a Heart of Glass, a Picture This, a Sunday Girl vagy a One Way or Another. A Blondie 1982-ig hat albumot készített, ám a rossz menedzselés, a pénzügyi nehézségek és a kábítószer-problémák, valamint Chris Stein gitáros bőrbetegsége a zenekar feloszlásához vezetett.

Chris Stein és Debby Harry az SXSW fesztiválon

Chris Stein és Debby Harry az SXSW fesztiválon

“Az ezt követő másfél évtizedben Debbie szólólemezein dolgoztam, megpróbálkoztam egy lemezkiadó vezetésével meg más projektekkel. Mindig ott volt a fejemben az újrakezdés lehetősége a Blondie-val, de el kellett telnie bizonyos időnek, hogy a dolgok leülepedjenek. 1997-re jutottunk el odáig, hogy mindenkinek kedve legyen a folytatáshoz, és találtunk egy megfelelő menedzsert is” – jegyezte meg Chris Stein.

A zenész és a szőke énekesnő útjai a magánéletben már 25 éve elváltak, a közös zenélés azonban ma is inspirálja őket. “Jó barátok vagyunk, sokat beszélünk egymással, egyikünk folytatja, amit a másik elkezdett”.

A visszatérés sikeres volt, a No Exit című 1999-es lemezről a Maria című szám óriási sláger lett. Bár azóta bekövetkezett néhány tagcsere (az alapítók közül megmaradt Debbie, Chris és Clem Burke dobos), a Blondie azóta is aktív, lemezeket készít és turnézik, 2006-ban beiktatták a Rock And Roll Hírességek Csarnokába. Stein az MTI felvetésére határozottan azt mondta, ma sem unalmas játszaniuk az olyan régi számokat, amilyen például a Heart of Glass.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

“A közönséget mindig ki kell szolgálni, az emberek pedig elsősorban a slágerekre kíváncsiak. Számomra mindig alapvető fontosságú volt a rendszeres koncertezés, hogy állandó kapcsolatban legyünk azokkal az emberekkel, akik kíváncsiak ránk” – tette hozzá a gitáros.

A Blondie a mai tinédzserek körében is ismert lett, amikor a brit fiúcsapat, a One Direction tavaly óriási sikert aratott a One Way or Another feldolgozásával. “Kifejezetten tetszett, amit csináltak, és klassz dolog, hogy mai tizenévesek több mint harminc év után a mi számunkat éneklik” – árulta el Chris Stein.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A One Way or Another tíz másik nagy Blondie-sláger társaságában szerepel a zenekar idén megjelent Greatest Hits-lemezén is, amely mellé egy 13 vadonatúj szerzeményt tartalmazó anyagot is adtak Ghost of Download címmel – a dupla kiadvány címe: Blondie 4(0) Ever. A régi dalokat az együttes újra feljátszotta. “Izgalmas volt a mai modern technika beépítésével rögzíteni ezeket a régi számokat, másrészt annak idején sok okból nem tudtuk úgy megcsinálni ezeket, ahogy szerettük volna”.

A Blondie 4(0) Ever deluxe változatához egy 1977-es koncert-DVD-t is csomagoltak, amely egy 50 perces felvételen mutatja meg, milyen volt a zenekar a hőskorban a legendás CBGB-ben. “Nekem olyan volt a CBGB, mint másnak a középiskola. Barátok között voltunk ott, sokan azóta már végleg eltávoztak, legutóbb Tommy Ramone a Ramonesból”– idézte fel Chris Stein a New York-i klub kapcsán, amely nyolc évvel ezelőtt pénzügyi okokból kénytelen volt bezárni.

Magyarországon még sohasem járt a Blondie, de a Live Nation szervezésében szeptember 9-én végre eljönnek. Chris Stein azt mondta, többször hallott már magyar népzenét, és szépnek tartja a magyar nyelvet. Hozzáfűzte: az évtizedek során sok-sok helyre eljutottak a világban, de néhány ország valahogy kimaradt, részben ezt is pótolják a mostani turnéval. A Blondie egy hónappal ezelőtt a híres Glastonbury Festivalon lépett fel, ahol két új és hét régi számot játszott el.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

“Turnézni más 64 évesen, beteg vagyok a repülőgépektől. Régen mesés volt a repülés, ma olyan, mintha a metrón utaznék. A koncerteket azonban változatlanul szeretem” – szögezte le.

Chris Stein igen aktív Facebook-oldalán, rendszeresen beszámol a zenekar körüli történésekről, időnként a világpolitika eseményeit is kommentálja, és elsősorban fotóit posztolja. Az MTI-nek kiemelte: a közösségi oldal jó fórum arra, hogy állandó kapcsolatban legyen a rajongókkal. A gitárosnak fotósként több kiállítása volt, a hetvenes évektől fényképezte az amerikai underground színtér szereplőit. Időnként ma is készít képeket, szeptemberben jelenik meg egy album a fotóival.

(Phenom’/MTI)

Címkék: , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás