Charli XCX nemcsak új EP-t készített, hanem már saját, rágógumi-popos kiadója is van

Avatar photo
2016.02.26., 11:12

Megérkezett Charli XCX vadonatúj EP-je, a Vroom Vroom, ami a 23 éves brit énekesnő saját kiadójánál, a Vroom Vroom Recordingsnál jelent meg.

 
 

A címadó dal, a Vroom Vroom már kedden (február 23-án) felkerült a kiadó SoundCloud-oldalára, de aki igazán szemfüles volt, még aznap este elkaphatta a Trophy című számot is, amit a népszerű új-zélandi rádiós, Zane Lowe játszott le az Apple rádiójában, a Beats 1-on.

Charli XCX EP-je mellett a kiadó két másik előadójának, a RIVRS-nek és CuckooLandernek is megjelent egy-egy új száma, sőt, a RIVRS videoklipet is készített Friend Lover című számához.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Charli XCX fiatal kora ellenére rengeteg projektben vett már részt, tavaly novemberben például egy dokumentumfilmet készített a zeneipar szexizmusáról The F Word and Me címen (amiről itt már mi is írtunk). Legutóbbi nagylemeze, a Sucker 2014-ben jelent meg, aminek felvételein többek között a Vampire Weekendből nemrég kiszállt Rostam Batmanglij is besegített produceri poszton, de dolgozott már együtt Iggy Azaleával és Giorgio Moroderrel is.

A mostani új EP-n négy dal hallható, a produceri munkáért pedig ezúttal SOPHIE felelt.

„A közös munkánk magáért beszél majd, gyönyörű, bulizós számokat sikerült írni”

– nyilatkozta nemrégiben Charli XCX, és azt is hozzá tette, hogy az utóbbi időben az egyik legkreatívabb korszakát élte meg, aminek csak a kezdete az új EP, és alig várja, hogy a közönség is meghallgathassa.

 
 

Az új kiadó zenéinek stílusáról azt mondta Charli, hogy leginkább saját szerelme, a rágógumi-pop játssza majd a főszerepet, ami sötétséggel és titokzatossággal fog keveredni. Ebbe a műfajba tökéletesen beleillik a kiadó két másik előadója, a RIVRS és CuckooLander is, akikkel az énekesnő többek között azért akart együtt dolgozni, mert mindketten olyan, nagyon intelligens és popérzékeny zenét játszanak, ami nemcsak rá van nagy hatással, hanem az egész popzenében maradandó nyomot fog hagyni.

Márciusban egy bulit is tart a Vroom Vroom Recordings a londoni Ace Hotelben, ahol CuckooLander és a RIVRS mellett Hannah Diamond és maga Charli XCX is színpadra lép majd.

Hallgassatok bele a Charli XCX által pártfogolt művészek repertoárjába is!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás