Célkeresztben a dizájn haszna: folytatódik az Értékpárok szakmai rendezvény

Avatar photo
2013.07.6., 14:24

Július 16-án az Értékpárok keretében négy meghívott, a szakma élvonalát képviselő vendég: Barcza Dániel, Cosovan Attila, José Simon és Tóth Bori tart előadást a dizájn mai helyzetéről és hasznáról. Az előadásokat pedig kerekasztalbeszélgetés követi.


„Form ever follows function.” – „A forma mindig a funkcióból következik.” – írta az amerikai építész, Louis Sullivan a 19. század végén. Mondata kissé rövidebb formában az 1920-as években, a modernista tárgykultúra és a tömeggyártás elterjedésével vált közhellyé a formatervezők között. Ennek csaknem száz éve, és bár a dizájntárgyak gyártásának terén és az ipari formatervezésben Magyarország is komoly hagyományokkal büszkélkedhet, a közvetlen kapcsolat a dizájntárgy formája és funkciója között sokszor korántsem egyértelmű az ipar és a nagyközönség számára. Bizonyítható egyáltalán, hogy a dizájner munkája forintosítható plusz értéket teremt? Mit tud kezdeni a dizájnszkeptikusokkal egy gyakorló tervező, vagy egy dizájnereket képző hazai intézmény? Egyszerűbb vagy bonyolultabb Magyarországról külföldre dolgozni? Mennyire vetheti alá magát a tervező a kereskedelmi szempontoknak, és mikor veszíti el munkája személyes jellegét? Végezetül pedig létezik-e hazai dizájn-ipar és van-e számottevő kereslet a hazai dizájn-termékekre?

Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ a július 16-i Értékpárok két szervezője: Batta Barnabás kommunikációs szakember, trendkutató, a Mitte Communications stratégiai igazgatója és Kovács Dániel művészettörténész. A négy meghívott, a szakma élvonalát képviselő vendég ez alkalommal: Barcza Dániel, a MOME Design Intézetének igazgatója, Cosovan Attila dizájner, a Co&Co alapítója és vezetője, José Simon tervezőgrafikus (Simon Says) és Tóth Bori divattervező (Maison Marquise). A 10-15 perces előadásokat ezúttal is beszélgetés követi.

A programsorozat lényege, hogy a hazai dizájnerszakma legjobbjainak segítségével tegye érthetőbbé és ismertebbé a dizájn világát, az alkotás folyamatát a kezdő vázlatoktól az üzletekbe kerülésig. Ehhez olyan, közismert fogalmakat hívunk segítségül, amelyek a tervezők saját munkáin, előadásain, illetve a moderált és a közönségnek is teret adó beszélgetésen keresztül új tartalommal töltődhetnek fel.

A július 16-i Értékpárok 19 órakor kezdődik a margitszigeti Holdudvarban. A beszélgetést ezúttal Batta Barnabás moderálja majd.

Értékpárok – Dizájn más szemmel: Hasznos és használható
2013. július 16. 19h
Holdudvar, Margitsziget
Belépő nincs.

Facebook Link

Résztvevők
Barcza Dániel Link
Cosovan Attila Link
José Simon Link, Link
Tóth Bori Link

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás