Az élet a választásról szól. És bizony, eljön mindannyiunk életében az a nehéz pillanat, amikor kedvenc kávézót kell választani. Engem is utolért az elkerülhetetlen végzet: elmesélem, miért nyerte el kegyeimet a Café Nomuri már rögtön az első látogatáskor.
Mi tagadás, a kezdetektől fogva szemmel tartom a Baldaszti birodalmat, de minden terv és kósza városi pletyka ellenére, vagy ezekkel együtt az idő közben átkeresztelt Café Elefántot vártam a legjobban. Budapesten késő-kamaszkorát éli az újhullámos kávékultúra, amikor már nem számít nagy hírnek, ha egy újabb “sznob kávézó” nyílik a belvárosban. Az ötödik kerületben van már nekünk Espresso Embassynk, Tamp & Pullunk, Pazarunk, a közelben pedig – korábbi kedvencem – a My Little Melbourne és a Fekete is, hogy csak a főbbeket említsük. A sokadik lecke után, hogy márpedig nem kell cukor abba az eszpresszóba, már megfelelő rutinnal „csúsztatjuk zsebünkbe az iPhone-t és csapjunk hónunk alá a MacBook Prót”, mikor célba vesszük az aznapi, soron következő újhullámos kávézót.
És a kávézók között bizony verseny van, bármennyire is a baráti összefogás tűnik inkább jellemzőnek a szcénára… Verseny a legjobb baristákért, és persze a vendégekért. Itt már nem elég a jó, vagy extra jó minőségű kávé, a fancy pörkölés, az impresszív kávéfőzőgép, és a házi tej. Még ennél is többet kérünk a lojalitásunkért cserébe.
Megmondom, szerintem mi van a CAFE NOMURI-ban, ami miatt érdemes őket szeretni.
Szándékosan ezzel kezdem, mert ugye a jó kávé már nem elég. Mindenki jót ad. Az ételről viszont sokan megfeledkeznek. Itt viszont van, méghozzá nem is rossz: szendvics, saláta és édesség is akad. A szendvicsek testét képző péksütiket Jacques Liszttől szerzik be, a lelket pedig Tóth Attila séf adja hozzá, aki a húsevőkre és a vegákra is gondol mindennap. Készült már konyhájában kecskesajtosos, wasabis-majonézes csirkés, tonhalkrémes, tojáskrémes és fűszeres marhahússal turbózott szendó is.
De ami a legjobb: Attila nem csak a konyhában jár-kel, hanem a kávézóban is megfordul néha, és személyesen érdeklődik, kinek hogyan ízlenek a különleges falatok. Állítólag a jóllakott emberek látványa okozza neki a legnagyobb boldogságot. Találkozásunkkor velem örült. Láttam.
Csésze- és pohárfüggő vagyok. Venni, szerezni, kérni, sőt még „lopni” is hajlandó vagyok, ha a helyzet úgy kívánja. Az Acme & Co bögrékbe már első látásra beleszerettem, anélkül, hogy a kezemben tartottam volna egyet is. Amikor pedig ez is megtörtént, nem volt menekvés. Ezek a csészék annyira gyönyörűek, hogy egyszerűen nem éri meg take away kávét kérni a Nomuriban, mert megfosztod magad egy élménytől. Egy esetben értem meg a papírpoharat: ha otthon is van ilyen csészéd.
Vannak, lehetnek, jöhetnek. Vizet is kapnak. Tök jó!
A CAFE NOMURI coolness faktorát nem csak a pultban, hanem a pulton túli világ is nagyban meghatározza. Ha már meguntuk elektronikus eszközeink nyomkodását, és nincs a közelünkben egyetlen érdekesnek tűnő humanoid sem, aki hajlandó lenne velünk beszélgetni, kávézás közben olyan kultikus magazinokat lapozgathatunk, mint például a Monocle. És ez nem minden, az ígéretek szerint hamarosan még több kávés kiegészítő és különlegesség érkezik.
A Pos1t1onös fiúk megcsinálták, és be is lógatták. Mármint a Prān lámpáikat. És nagyon jól tették. Az egyébként nem túl tágas, de mégis elegendően nagy hely egyszerre lett modern és otthonos, ami általában vékony jég. Fa, réz, fekete-fehér és türkiz – ezek lehettek tervezéskor a vezényszavak.
Érdemes a délutáni Flat White-ot itt fogyasztani, a napfény megkoronázza a helyet.
Pro tipp: A kávézó a hét mindennapján nyitva van, 18:00-19:30 között a szendvicseket, sütiket és desszerteket féláron adják.
Szöveg: Hadobás Nóra
Fotók: CAFE NOMURI Facebook
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.