CADIK – ALMA lemezbemutató

Avatar photo
2013.01.20., 17:14

Cadik mester vezényletével, az egyik legszédületesebb amerikai hiphopper szövegelésével, a mindenki által szívébe zárt Saiid vendégszereplésével, valamint az elektronikus szcéna további krémjével válik szédületessé és kerekké ez a nagyon tömény és felemelő este.


Cadik, azaz Séfel Pál egykor az Anima Sound Systemmel kezdte a szkreccset, és azóta hazánk egyik vezető lemezlovasává küzdötte fel magát. Jungle, d’n’b, hiphop – főleg ezekben a műfajokban alkot nagyot, de a Palotaival közös B2B-akciók, a Rewindok és Sunday Sessionök gyönyörű eklektikus szetteket szültek.

Az évek során Cadik Magyarország egyik leginnovatívabb, mindig új utakon járó producerévé vált, amit leginkább a megfontoltan haladó, de annál kidologozottabb, briliánssá csiszolt anyagokkal előálló Membran projekt bizonyít. Cadik az utóbbi időben rengeteget dolgozott együtt az A38 Hajóval, amit két progresszív, előremutató és nagy szakmai- és közönségsikert hozó sorozat, a Real Your Nature és a Space Is Called bizonyít. Cadik legutóbbi lemeze Just címmel 2011 végén jelent meg, a lemezbemutató koncert is az A38 Hajón volt. Most pedig itt az ALMA, az elektronikus zenei művész legfrissebb albuma.

http://www.youtube.com/watch?v=yHYJAQHCZtM

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Közreműködők:
DJ Mango – előadó
Cadik – előadó
Waxman – előadó
Suhaid – előadó
Dizko Stu – előadó
Saiid – előadó
Slanki – előadó
Willie Evans Jr.

Vizuál: Kiégő Izzók

Időpont: 2012. január 26. (szombat) 23:00
Helyszín: A38 Hajó – Koncertterem
Belépő: 2000 Ft, elővét: 1500 Ft

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás