Burn Yard Live Budapest, 2013.07.26.

csilll
2013.08.2., 22:31

Múlt pénteken némi “résen lét” jóvoltából eljutottam a leghíresebb energiaital által promotált, összművészeti burn Yard Live bulira, ahol Kimi Räikkönen pózolása után Avicii, Rune RK, Yamato és a Metha-Mira páros is fellépett, a látványért pedig a lengyel street art művész, M-City, a brit szobrász, Gerry Judah és a dán deszkás fenomén, Rune Glifberg volt felelős.


Az est helyszínét titok övezte, hiszen csak azok tudhatták, hova kell menni, akiknek a szervezők a regisztrációt követően kiküldték a meghívót. Az esemény tehát zártkörű, ráadásul teljesen ingyenes volt, ami már önmagában véve elég indokot adott arra, hogy elkezdjünk agyalni, a line-upon kívül vajon mire számíthatunk este. Nos, veszettül nagyot durrant!

WP_20130726_003.jpg

A Közvágóhídnál egy szintén burn Yardra tartó párhoz csapódtunk, de egy égtájjal félrenavigáltak minket, úgyhogy csak a Soroksári úton való tízperces gyaloglás közben kezdtük sejteni, hogy a kutyával őrzött telepek között nem fogunk bejutni a velünk már egy vonalban villódzó, privát bulira. Visszatipegtünk tehát a Park felé, és elindultunk az “auróra boreálisz” irányába. A fényhez közeledve egyre több diszkó outfites (inges+nagy csatos öves) úr jelent meg – innentől nem volt vitás, hogy jó helyen járunk. Végre. A bejutás egyszerűen ment, csak egy szerződést kellett aláírni, mellyel hozzájárultunk a helyszínen készített fotók szabad felhasználásához, ám személyazonosságot egyáltalán nem ellenőriztek, csak a táskánkat tapizták le. (A szervezésnek jár egy nagy piros pont azért, hogy ilyen flottul elbujtatták a helyszínt, hisz semmilyen zavarkolódó alak nem tévedt ide.)

A csepeli rakparton található öreg vásárcsarnok egyébként egy lepusztult, régi épület, mely a ’30-as években piacként és hajóállomásként funkcionált (állapotára ezekből lehet következtetni), mindezek ellenére az esti fényekben ragyogó színben tüntette fel magát.

Mire beértünk a csarnokba, Rune RK már a talpalávalót nyomta, semmi extrát, még a Calabriát se. Sebaj, legalább flesseltünk egy hosszasat a kb. 8-9 méter magasságú falakról visszaköszönő festményeken, melyek mind M-City street art művész művei voltak. Vajon az ő stílusára jellemző, zömmel fekete-fehér színekkel ábrázolt, tér-árnyék hatású stílust miért kellett keverni ezzel az alább is látható, absztrakt témával? Nem illett a képbe.

WP_20130726_007.jpg

A színvonalasabb fesztiválokhoz hasonlóan a ToiToi tojoda ide is túlságosan puttó lett volna, így a rendezvény egész területén angol wc-kben lehetett könnyíteni – hála az égnek, mert így nem kellett attól tartanom, hogy a söröm egy szomszédból érkező ajtócsapás végett rám ömlik. A közönség nagy része a bejárat előtti teraszon készült rá – a friss levegő és a cigi bizony nagy úr! Miközben az Avicii-képpel ellátott ajándék burnünket kortyolgattuk, egy srác odajött hozzánk megkérdezni, nem tudjuk-e, hol van legközelebb Nemzeti Dohánybolt. Itt, a semmi közepén. Hát nem tudtuk, de értékeltük, hogy nem lejmolni akart tőlünk. Közben odabent elkezdődött a deszkás attrakció: Glifberg és cimborái olyan imádnivalóan csusszantak le a hatalmas, szinte függőleges állványokon, hogy menten legyökereztek a lábaim. Órákig el tudnám nézni a deszkásokat, legyenek akár Danny Wainwrightok, Kaposi Dávidok vagy a Deákon gyakorlatozó fiatalabb generációk. A Gerry Judah kezei által megalkotott félcsőszobor legalább 4-5 méter magas volt, így különösebb trükköket nem ejtettek rajta a srácok – ezzel csak az volt a gond, hogy a tömeg érdektelen része – pl. akik nem vették fel a suhanásokat okostelefonjukkal – rövid időn belül beadta az unalmast, és elszivárgott. Jó, amikor éjfélkor megszólalt Avicii hangszórója, mi is megfordultunk, de addig a pillanatig másik világban voltam. A fordulások, a behajlások és minden mozdulat lebilincselt; azt éreztem, újra a Vans cipőmet akarom a lábamra.

WP_20130726_015.jpg

Avicii – a közönség épp deszkásokra irányuló figyelmét megosztva – éjfélkor belekezdett szettjébe, a színpad előtti tánctér aztán kitérdekelmégadeszka, seperc alatt megtelt, hátrébb viszont ezután is akkora hely maradt, mint mikor megérkeztünk. Mi a fene: kevesek vagyunk a bulihoz?! Lehet, ugyanis a csarnok be tudott volna fogadni még másfél-kétszer ennyi embert is estére, így viszont nem kellett heringpartyban nyomorogni. Annak ellenére, hogy nem sokan, pont elegen jöttünk össze – melege is volt mindenkinek, de olyan jó volt a hangulat, hogy nem érdekelt, mikor hozzám ragadtak az emberek; még a mosoly sem kopott le az arcomról. És a többiekéről sem.

A nyár elején megosztott promo mix számai (Addicted To YouWild BoyBlack and BlueHey Brother, Home Again) sorban következtek, melynek mindegyikére sikerült kellőképpen megőrülni: parádés hangulat volt, mindenki jókedvűen, mégis kulturáltan mulatott – élveztük a burn által adatott kiváltságos helyzetet. Az új dalok egymásutánisága nem okozott meglepetést, amit nem is bántam, mert legalább tudtam, mire lehet számítani, tekintve, hogy bár ezúttal is játszott Alessót, Nicky Romerót és SHM-t, a tavalyi Soundos fellépésén nem sok saját számot hallottunk tőle. A svéd DJ figyelt a közönségre is, és ahogy láttam, még élvezte is a show-t, habár gyanítom, két nap múlva Ibizán is épp ugyanezt a szettet tolta. (Érdekes, hogy a lemezlovasok nem unják ugyanazokat a számokat hallgatni nap mint nap.) Dallamra rángatózó kézmozdulatai is arra utaltak, hogy eléggé adja a pesti buli, Avicii ugyanis így táncol, így élvezi a zenét. A régebbi slágerek, mint a My Feelings For You, a Levels, a Seek Bromance és a számomra nagyon kedves Silhouettes (mely a Syn Cole Creamfields-féle remixben szólt) igazi őrjöngést váltott ki a közönségből, az est fénypontjává viszont egyértelműen a befejező Speedvált: a Forma-1–burn kollaboráció számára készített dalt ugyanis Avicii a burn Yardon szólaltatta meg élőben először. Amellett, hogy pazarul mixelte rá a Wake Me Upot, további érdekesség, hogy ütemét a versenyző F1-pilóták szívdobogására mintázta, melyet saját maga vett fel egy száguldó F1-kocsiban.

WP_20130727_015.jpg

Az est folyamán Avicii azt hozta, amit vártam tőle: új számokkal teli, remek hangulatú, mosolygós két órát, mellyel felülírta a tavalyi BS-os szettjét. Összességében pöpecül megszervezték a burn Yardot, úgyhogy a fehér karszalagot még egy hétig a csuklómon hagyom. Csak a hallásom lenne a régi!

Lejegyezte: Varga Csilla

Címkék: , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás