Brutális éjszakák, perverziók és düh – Micsoda Dániel-interjú + Dalpremier!
Micsoda Danival nem nehéz szót érteni: tipikusan az az ember, aki pár sör után vagy megmondja, hogy nem vagy neki rokonszenves, vagy túláradó érdeklődéssel beszélget az emberrel hajnalig; velem az utóbbi történt. Az interjút egy házibuli zűrzavarában készítettük el, a helyszínen pedig minden volt, ami a Zanzinger esszenciája: szívszakadás, alkoholgőzös gondolatok, szomorúság és vidámság. A hosszúra sikerült csevegésünk után még új dalt is kaptunk tőle, a Why Don’t You Die-t meghallgathatjátok a sorok között!
Mi adta a löketet, ami miatt zenélni kezdtél?
Én egy nagyon kövér gyerek voltam az általános iskolában és a gimnáziumban, nem szerettek a lányok, úgyhogy muszáj volt valami extrát villantani… Ne nevess, ez teljesen komoly! Ez olyan 13-14 éves korom körül volt. Akkor még nem volt meg se a kitartásom, se az elhivatottságom ahhoz, hogy tényleg megtanuljak gitározni, így nagyon sokáig volt egy gitárom, amin nem tudtam játszani. A dalírás csak egy-másfél éve jött a képbe.
A Zanzinger fél éve igazán aktív, előtte viszont volt néhány koncerted, ahol feldolgozásokat játszottál egy-egy saját számmal.
Furcsa, így visszatekintve nem tudom, mit gondoltam, amikor feldolgozásokkal álltam ki egy koncerten, mert ez egyenlő az öngyilkossággal. Nem a feldolgozások tényével van gond, hanem valaminek a hiányával, és ugyanebből a hiányból ered, hogy csak feldolgozásokkal állsz ki. Vállalhatod, hogy csak covereket játszol, de akkor ne próbálj személyi kultuszt kialakítani magad körül.
Elég mély témákat érintesz a számaiddal, igazán bensőségesek, élmények és érzelmek találkozását öntöd zenébe. Mik ihletnek meg igazán?
Az van, hogy itt élünk, Pécsett meg Budapesten, Magyarországon, és mindig éri valami az embert. Ennek nyilván van egy politikai töltete, mert hogyha kiállsz folk/blues számokkal, annak mindig van, másrészt meg nyilván van egy élet, amit lehetne jobban vagy szarabbul csinálni. Vannak brutális éjszakák, perverziók és düh, amik el tudnak suhanni az ember mellett, de mellettem valahogy nem. A dalírás egy jó reakció minderre, vagyis egyfajta önterápia. Ezek alapból nagyon dühös és szomorú számok, de én nem igazán vagyok egy nagyon dühös és szomorú ember. Valójában, ha nem írnám ezeket a dalokat, és nem csinálnám a koncerteket, akkor valószínűleg ez az egész visszafolyna rám a mindennapokban.
Mennyire megterhelő egy ilyen dal megírása, amibe ennyi érzelmet öntesz?
Eléggé változó… A Brighter Side például úgy született, hogy nem tudtam, hogyan írjam meg a Thunderstormst, és egyáltalán nem jutottam egyről a kettőre. Elkezdtem játszogatni egy kicsit máshol, más hangolásban, és percek alatt megszületett a dal. De mondjuk a Thunderstorms egy kéthónapos folyamat volt. Ez a számok hosszából is kikövetkeztethető nálam, mert ami 2-3 perces, azt általában hirtelen írtam meg, ami 4-5, arról pedig tudható, hogy nehéz szülés volt. Idén körülbelül negyven számot írtam eddig, amik részben régi, befejezett darabok, részben pedig újak.
És ezekből mennyit hallhatunk még idén?
Késő ősszel vagy télen még meg fogok jelentetni egy lemezt, úgyhogy azzal együtt olyan tizenötöt.
Mennyiben lett más a stílus és az attitűd az új albumon?
Tíz szám lesz, az egész körülbelül 35 perces, és azt tudom mondani, hogy a fele kifejezetten ugrálós. Slide gyűrűs, taposós, dühös blues zene. A stílus és az attitűd nem sokat változott, de a hangulat más lesz. Az első lemezt azért szeretem kevésbé, mert eléggé ködös: meghallgatod a számokat, de nem tudod, kiről-miről van szó, nem tudod elhelyezni térben és időben.
És kiről szól valójában?
A számok felénél én sem tudom. Fókuszálatlanok a szövegek és fókuszálatlanok az érzések benne.
És ez egy tudatos dolog annak érdekében, hogy a hallgató odailleszthesse a saját helyzetét és szereplőit a dalokba, vagy csak így sikerült?
Ez inkább gyávaság, mert amíg nem volt lemezem, saját számaim, meg koncertjeim, ahol koncepciózusan csak a saját szerzeményeimet játszom, addig nem éreztem azt a magabiztosságot, hogy én konkrétan valakiről meg merjek nyilvánulni mint zenész, és valakit belefoglaljak egy szövegbe. Egyedül az Oh My Love szól egy konkrét személyről. A többi töredékes, minden egyes strófánál valahogy más emberek és dolgok vannak ott. Amit most csinálok, az sokkal realistább. Pontos helyekről és élményekről van szó, konkrét figurákról. A számok egy-egy emberről szólnak, vagy emberekről, akikkel átéltem valamit. Vagy egy dologról, ami felpumpálja az agyvizem.
Mi a Zanzinger esszenciája?
A Zanzinger egy teljesen nyers, gonosz és dühös Micsoda Dani. Arról szól, hogy mi van veled meg velem.
Interjú: Morvai Zsolt
Fotók: Kustos Nikolett, Marton Marcell
