Bréking! Visszatérnek a filmek a Kino moziba

Avatar photo
2015.10.1., 18:07

Október elsejétől ismét két teremmel, 35 mm-es vetítővel, főként artfilmekkel működik tovább a Kino – írja a HVG. A Kino Café mozi az elmúlt években is otthont adott fesztiváloknak, filmkluboknak és egyéb rendhagyó vetítéseknek, egy éve pedig már rendszeres napi egy műsorrendi előadással is szolgált. A mozit üzemeltető Budapest Film Zrt. úgy döntött, hogy október 1-től ismét teljes értékű filmszínházként működteti a Kinót.

A mozi megkapta az „art” besorolást, vagyis a programjában is elsősorban művészfilmekkel találkozhatunk majd. Emellett továbbra is főként itt zajlanak a már évek óta sikeresen működő sorozatok, mint például a diákoknak szóló Suli-Mozi, vagy a pedagógusok filmklubja, az OFOE. De ugyanígy a Verzió fesztivál helyszínei között is szerepel.

A Kino Café mozi két, egy 90 és egy 37 fős teremmel várja a látogatókat minden nap. A Budapest Film Zrt. többi filmszínházához hasonlóan itt is megőrizték a hagyományos 35 mm-es vetítőgépet, aminek köszönhetően ebben a formában láthatja majd a közönség az idei év hazai szenzációját, a Saul fia című filmet. A nagyterembe 1100, a kisterembe 1000 forint a jegy, a diákok és nyugdíjasok kedvezményesen, 900 forintért nézhetnek filmet a Kinóban.

DSC2024

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás