Breaking News: Jön a Blur a Szigetre

Avatar photo
2012.12.13., 11:32

A legendás Brit zenekar és Európa Legjobb Nagyfesztiválja végre egymásra talált: 2013 augusztusában a Szigeten lép fel – és egyben először Magyarországon – a Blur.

Mára már igaz a várva-várt hír, ami egy éve csak találgatások szintjén kering a köztudatban, hogy jövőre a Sziget Nagyszínpadán láthatjuk a britpop egyik alapzenekarát, az idén a Brit Awardson életműdíjjal jutalmazott Blurt. A 2013-as koncertkörútjáról a zenekar elmondta: „Minden egyes koncertünk egy egyedi show lesz és alig várjuk már, hogy játsszunk szeretett közönségünknek, akiket már jóideje nem láttunk.”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Blur a 90-es évekban vált világhírűvé – többek között – a Parklife és a The Great Escape című lemezeivel és olyan slágerekkel mint a „Girls & Boys”, „Country House”, „Song 2”, “End Of A Century”, “To The End’ és a “Beetlebum”, az évtized kiemelkedő zenekarává téve a bandát. 2003-as Think Tank megjelenése után – akkor meghatározatlan időre – a zenekar felfüggesztette működését. A Damon Albarn vezette formáció 2008-ban, öt év távollét után jelentette be, hogy rendbe téve a zenekaron belüli ellentéteket, visszatér egy hatalmas koncerttel a londoni Hyde Parkban. A nagy eseményre 2009. július 3-án került volna sor, de akkora érdeklődés övezte a koncertet, hogy a Blur már az azt megelőző napon is fellépett a helyszínen, bő egy hónappal később pedig már a Glastonbury főzenekaraként játszott. A tagok hét év után új kislemezzel jelentkeztek, melyet idén két friss szám megjelenése követett, amit a Twitteren mutattak be élőben. 2012-ben pedig napvilágot látott – 21 évvel a debütáló albumuk megjelenése után – a zenekar eddigi munkásságát egybegyűjtő Blur 21: The Box.
Az együttesről szóló No Distance Left To Run című dokumentumfilmet Grammy-díjra jelölték, 2012-ben életműdíjat kaptak a Brit Awardson és nem utolsósorban a Blur volt az idei londoni olimpia záróeseményének fő attrakciója.

2013-ban tehát első alkalommal lép a hazai közönség elé a brit legenda, de addig is legyen itt egy kis ízelítő:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás