Brains koncert a Dürlinben

Avatar photo
2012.03.7., 17:23

Pályafutása legnagyobb önálló koncertjét adja a Brains március 10-én a Dürlin Budapest színpadán. A drum and bass, hip-hop, dubstep, rock és ragga elemeket vegyítő zenekar több órás táncos bulit és lehengerlő látványt ígér a rajongóknak.


A hazai party kultúra egyik legnépszerűbb élőzenekara, a Brains az eddigi legnagyobb önálló koncertjére készül. A csapat március 10-én, szombaton este 8-tól a főváros új szórakozóhelye, az Ajtósi Dürer sor 19-21. szám alatt található Dürlin Budapest színpadát veszi birtokba, hogy csúcsra járassa a hétvégi hangulatot.

„Erős tornaóra várható, hiszen nem lesz belassulás. Több órás, pörgős, táncolós bulit tartunk, ahol játszani fogjuk a tavaly megjelent Refresh The Style című lemezünk anyagát és a régebbi számainkat is. Az egész olyan lesz, mint egy nagy eklektikus, elektronikus zenei party. A hangzást egyedülálló látvánnyal, az egész színpadot uraló LED-fallal tesszük teljessé, amelyen az erre az alkalomra készülő installáció fut majd”– mondta a Brains frontembere, MC Columbo.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Brains vendége MC Zeek lesz, a koncert előtt és után pedig két dj, Jumo Daddy és Wondawulf tekeri a potmétereket. A jegyek elővételben 1300, a koncert napján és a helyszínen pedig 1600 forintba kerülnek. A zenekar fergeteges hangulatú fellépéseivel a vidéki nagyvárosokban élő rajongók is találkozhatnak, hiszen a Brains február közepétől május közepéig számos helyen ad koncertet. A tavaszi turné egyik kiemelt állomása Debrecen, ahol április 20-án a Lovardában robbantják a partybombát a fiúk.

A Brains 1994-ben alakult Szentendrén, de a folyamatos változások és tagcserék után csak 2010-re nyerte el véglegesnek tekinthető formáját. A jelenlegi ötfős zenekar tavaly év elején készítette el eddigi legjobb, legfrissebb, legdirektebb, legpartiképesebb hangzású nagylemezét, a Refresh The Style-t. A csapat az év végén remix pályázatot hirdetett, amelyre csaknem száz feldolgozás érkezett. A Brains emellett felkért néhány naprakész külföldi előadót is, hogy készítsék el egy általuk kiválasztott dal remixét. Így került a lemezre az ausztrál moombahton király Nick Thayer, a Skrillex kisöccse néven becézett amerikai Bassex, a francia globalbass úttörője Flore és hazánk színeiben az Irie Maffia egyik producere, Jumo Daddy egy-egy feldolgozása.

Line up:
21:00 – 23:00 JumoDaddy
23:00 – 00:30 BRAINS
00:30 – Csodafarkas

Belépő:
Elővételben: 1300 Ft
Helyszínen: 1600 Ft

Web:
www.brains.hu
www.facebook.com/brainsband

Címkék: , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás