David Bowie abban az elitligában játszik, ahol rajta kívül talán csak Bob Dylan, Neil Young, a The Beatles vagy a The Rolling Stones szerepel még. Ez az a liga, ahova olyanok kerülhetnek be, akiknek voltaképp az összes dalát feldolgozták már. Jellemző, hogy amint rákeresünk a „david bowie cover” kifejezésre, egy egész életre elegendő mennyiségű videót, felvételt és egyéb tisztelgést találunk. Ezúttal ebből a szinte áttekinthetetlen mennyiségből válogattuk ki a legjobbakat vagy épp a legmeglepőbbeket, így ünnepelve a ma születésnapos Bowie-t.
A sort illik a leghitelesebb feldolgozással kezdeni. Tavaly májusban landolt a YouTube-on Chris Hadfield kanadai űrhajós videója, amely ma már 20 milliós nézettségnél tart. Hadfield amúgy is nagy népszerűségnek örvendett, hiszen ő volt az első űrhajós, aki kihasználva a közösségi oldalak adta lehetőségeket, addig példátlan módon számolt be űrbéli kalandjairól, mindennapjairól. Ám legnagyobb sikerét Bowie klasszikusával érte el, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen videó és szöveg ritkán van ennyire összhangban egymással. Ami tavaly a Gravitáció volt a mozikban, az a Hadfield-féle Space Oddity volt a YouTube-on.
Még 2010-ben jelent meg a Bowie előtt tisztelgő, duplalemeznyi feldolgozást tartalmazó We Were So Turned On: A Tribute Album To David Bowie. A rengeteg aktuális előadót is felsorakoztató tribute-lemez persze nagyon heves vitákat váltott ki a rajongókból, de abban azért a többség megegyezett, hogy a Warpaint pszichedelikus átirata az egyik legjobb pillanata az egész albumnak.
Ugyanezen a feldolgozáslemezen szerepel Carla Bruni átirata is, ami azért állhat itt ebben az összeállításban, mert remekül illusztrálja azt, hogyan kerüljük el egy feldolgozás esetében a túlzásokat. Amennyiben adott a jó alapanyag, akkor nem biztos, hogy túlzásokba kell esnünk az újrahangszerelés kapcsán. Bruni fátyolos hangon előadott, végsőkig csupaszított újraértelmezése ugyanis egészen új színekbe öltöztette Bowie ’86-ban készült dalát.
A popzene legnagyobb kaméleonja egyértelműen Bowie, de ha van előadó, aki a nyomdokaiba lépett az átváltozásokat tekintve, az mindenképp Beck. Hivatalosan itt nem is egy sima coverről beszélünk, hanem úgynevezett reimagination-ről. Beck ugyanis 160 zenésszel (köztük saját édesapjával, mint karmester) kiegészülve egy exkluzív, 360 fokos élő fellépésen „képzelte újra” a klasszikust, az eredmény pedig abszolút méltó a két nagy átváltozóművész masszív életművéhez.
Az I’m Afraid Of Americans már a 90-es évek Bowie-jának szerzeménye, a dal pedig a korszak remixláza miatt már megjelenése pillanatában rengeteg verzióban létezett. Maga a művész úr is előadta a dalt, épp 50. születésnapján az akkoriban fénykorát élő Sonic Youth társaságában, de most inkább a Nine Inch Nails verzióját választottuk, már csak a szuggesztív előadásmód miatt is.
Ez az a dal, amit kvalitásai alapján a híres Nirvana unplugged felvételnek kellene prezentálnia ebben a válogatásban, ám az az átirat annyira túlnőtt magán, hogy most inkább egy egészen más stílusú feldolgozást mutatunk. Lulu a 70-es évek popsztárja volt, főleg a szigetországban. A skót énekesnő addig győzködte Bowie-t, amíg végül összejött a közös munka, ennek gyümölcse pedig egy, a titokzatos dalszöveghez képest meglehetősen popos és mai szemmel kissé nevetséges feldolgozás lett. A dal így is óriási siker volt a briteknél, bár ebben talán az is közrejátszott, hogy ebben a feldolgozásban maga Bowie vokálozott és szaxofonozott.
Az On Track with Seat a Channel 4 angol televízió által indított sorozat, melyben népszerű brit bandák dolgoznak fel dalokat legfőbb kedvenceiktől. De ebben a sorozatban nem a stúdióban kiérlelt, kicicomázott feldolgozásokat hallhatunk, hiszen a zenekarok a kiválasztott szerzeményt egyetlen alkalommal, élőben rögzítik, majd az eredményt limitált bakelitkiadáson vehetik kezükbe az elszánt rajongók. De „ha nincs vinyl, jó a YouTube” alapon íme a The Horrors-féle poszt-punkos tempójú Suffragette City.
A Bowie egyik legnagyobb kereskedelmi sikerét jelentő partihimnuszt sokan dolgozták már fel, legutóbb például a Morcheeba, akik többek között itt Budapesten is előadták élőben a dalt (és előtte nyilatkoztak is nekünk). Azonban sokakhoz hasonlóan ők sem mertek igazán változtatni a számon. A Q magazin által felkért Futureheads legalább csavart valamicskét a dolgon, így aztán legalább nincs azonnal az a érzésünk, hogy az eredetinél úgysincs jobb megoldás.
A Heroes a klasszikusok között is klasszikus, elég, ha csak annyit mondunk, hogy ezt a számot még a 2010-es brit X-faktor versenyzői is előadták. Akkora butaságot azonban nem követnénk el, hogy abból a választékból szemezgessünk, ha maga a mester korábban már elárulta, kitől hallana a legszívesebben egy feldolgozást. A TV On The Radiót ugyanis maga Bowie választotta ki a nemes feladatra, ami persze nem meglepő annak tudatában, hogy a zenekar mindig is jó kapcsolatokat ápolt a művésszel. A TVOTR alaposan átformálta dalt, de mi mást is várhattunk volna az elmúlt évtized art-pop csillagaitól.
Wes Anderson kultikus Édes vízi élet című filmjének (sok más mellett) legjobb pillanatait okozták a filmben pofátlanul csak Pelé névre hallgató, Seu Jorge portugál nyelven előadott, egyszálgitáros Bowie-feldolgozásai. Állítólag még Bowie-nak is bejöttek a félig halálosan komoly, félig vicces epizódok a filmben. Jorge dalainak népszerűsége azóta már a filmével vetekszik, ami azért nem kis teljesítmény egy nem angol nyelven előadott produkciónál.
Összeállította: Bicsérdi Ádám
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.