Bonbon házilag

Avatar photo
2013.01.6., 11:52

Még tavaly elhatároztam, hogy idén saját kezűleg is készítek szaloncukrot, de csak karácsony után volt időm hozzákezdeni, így kerek formát kaptak, és apró bonbonbonok lettek. Alig kell hozzá valami, gyorsan elkészíthető és ajándéknak is tökéletesek ezek a kis finomságok, amelyeket még ízlés szerint ízesíthetünk is.


Hozzávalók (körülbelül 30 kis bonbonhoz):

20 dkg (őrölt) mandula
10 dkg porcukor
annyi víz, hogy gyúrható masszát kapjunk
ha épp van otthon, akkor egy kevés Amaretto-t is tehetünk hozzá, de elhagyható
csoki a bevonáshoz (fehércsokival is nagyon finom!)

Ha nem találunk őrült mandulát, akkor nem kell kétségbeesnünk, nyugodtan vegyünk szeleteltet, ezt otthon fél perc alatt – botmixer segítségével le tudjuk őrölni. Ha ezzel megvagyunk, keverjük össze a porcukorral és kevés vizet (vagy amaretto-t) hozzáöntve kezdjük el összegyúrni. A vizet lassan adagoljuk hozzá amíg össze nem áll egy masszává az elegyünk, amiből már formázhatjuk is a kis golyókat.

Ezután nincs más dolgunk, mint vízgőz felett egy kis tálban csokoládét olvasztanunk (adhatunk hozzá egy kis vajat vagy olajat, hogy könnyebb dolgunk legyen), majd fogpiszkálóra szúrva őket mártsuk bele a csokiba.

Célszerű kikészíteni valamit, amibe a fogpiszkálókat szúrhatjuk, itt épp egy félbevágott alma az áldozat, de lehet az bármi, amibe bele tudjuk tűzdelni a pálcikákat (például narancs vagy káposzta félbevágva).

Ha ez megvan, akkor tegyük ki a hidegre, a csoki gyorsan megszilárdul és már fogyasztható is, de másnapra még finomabb lesz.

Tumblr: http://wecantcookbutwedontreallycare.tumblr.com/

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás