Boldog unikornisok lepik el Budapestet, de még te is lehetsz az

Avatar photo
2016.03.30., 12:35

A boldogság az egy állapot, de az, hogy mikor tudatosítjuk, az rajtunk áll – tartják a Unicorn Factory Egyesület tagjai. Ez a fiatalokból és művészekből álló közösség azt tűzte zászlajára, hogy javítja a magyar társadalom átlagos boldogság-szintjét, melynek első lépése egy belvárosi rendezvény megszervezése, ahol mindenki újra átélheti azt a felszabadult hangulatot, ami a ’90-es évek végi és a 2000-es évek eleji Budapestet jellemezte.

 
 

Pálosi Boglárka az egyesület elnöke így nyilatkozott: “Nagyon szomorú a mai fiatalok felszínessége, a mély érzelmek és a magas szellemi színvonal hiánya. Márkás tárgyakban látják a boldogságot, holott köztudott tény, hogy a halálos ágyunkon a megszerzett élmények döntik majd el : értékes volt-e az életünk és nem az, hogy volt-e drága táskánk.”

Az unikornis számukra egyébként a boldogság jelképe, melyet szerintük a jó közösség, a magunkba vetett hit, az alkotás és a szeretet stimulál.

Az egyesület első nyilvános rendezvénye Budapest belvárosának egyik ismert szórakozóhelyén kerül megrendezésre április 1-én, ahol a vendégek olyan bulira számíthatnak, mint amilyen a ‘90-es évek végén, a ‘2000-es évek elején volt, amikor változatos jó zenére a közönség felszabadultan táncolt. Ehhez egy a budapesti éjszakából jól ismert DJ-csapatot válogattak össze.

Kapunyitáskor az egyik első budapesti kulthely, a Süssfelnap akkori két rezidense, Dj Clairvo és Dj Blondinó zenél majd. Őket követi az első „underground” underground hely, a Cha-cha-cha felejthetetlen DJ-párosa: Superman és Tihany Attila. Ezt követően a szervezők által a magyar elektronikus zene keresztapjának titulált Dj Palotai válogatásában hallgathatjuk meg a korszak kiemelkedő slágereit és egyéb különleges érdekességeket. Hajnal közeledtével a TÁP Színház rendezője, színész körökben és a kifinomult zenéket kedvelők körében ismert lemezlovas, DJ Vajdai által kevert dallamokra táncolhatunk.

A szervezők kérik, hogy aki teheti, vegyen magára “valami unikornisost”, vagy öltözzön be teljesen egyszarvúnak, ezzel is jelezve, nem érdekli, hogy ki mit gondol róla, és terjessze az egyéni szabadságot.

És hogy kinek mit jelent a BOLDOGSÁG?

Felcser Máté, a Punnany Massif frontembere szerint:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Karcis Gábor, média designer szerint:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Kiss Tibi, a Quimby zenekar énekese ezt mondja a boldogságról:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Odett szerint pedig a boldogság ilyen:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás