Blood Orange Instagramon keresztül mutat új részletet lemezéből

Avatar photo
2017.12.16., 18:37

Rejtélyes lemezbemutató-videót töltött fel Instagram oldalára Dev Hynes, vagyis  művésznevén Blood Orange, aki ezzel negyedik albumát mutatta meg nekünk egy kicsit.

Dev Hynes, aki karrierjét a Test Icicles, mára már elfeledett dance-punk zenekarban kezdte, majd Lightspeed Champion néven indított indie-folk karriert, hogy végül a nyolcvanas évek nosztalgiájában elvesző popkarriert indítson Blood Orange néven. Minden kétséget kizárólag ez az eddigi legérdekesebb projektje az előadó-producernek, amiben a szintipop és az R&B műfaját ötvözi és már három lemezt adott ki ezalatt a név alatt, a 2016-os Freetown Sound pedig az év egyik legjobb lemeze lett.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Hynes októberben a New Yorker egyik újságírójával, Hua Hsuval való nyilvános beszélgetéséről a Vultures írt, és a rendezvény során már elmondta, hogy „a lemez 78%-a kész” és, hogy lesznek rajta közös számok többek között Solange, Sky Ferreira és Carly Rae Jepsen közreműködésével.

Dalai nem semmitmondó szövegeiről híresültek el, így a következő lemezre is lesz muníciója bevándorló szülők gyermekeként, akik Essex megyében nevelték fel gyereküket, ahol a legerősebb volt a British National Party, amit ő csak úgy jellemez, hogy „a rasszista párt”.

„Ez mindenképpen a mostani énem lesz, ahogy a fiatalkori önmagamra pillant, akinek abban a helyzetben kellett felnőnie. Szóval igen, ez egy kicsit sötét”.

Most Instagramra feltöltött egy lemezbemutató-videót azzal a címmel, hogy 4(?), amin két különböző szám hallható, miközben az utcán lévő autókat videózza. Egyelőre ennyi információnk van, amint többet megtudunk, jelentkezünk!

4(?)???

A post shared by Devonté Hynes (@devhynes) on

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás