Björk hipotézise

Avatar photo
2011.06.28., 15:33
Nagyjából tavasz óta keringenek különböző hírek arról, hogy a világhírű énekesnő és előadóművész vajon milyen meglepetéssekkel tér vissza nyolcadik stúdióalbumán. Björköt ismerve – különleges zenei hangzása és énekhangja mellett – ismét meghökkentő és szemet kápráztató performanszokkal tálalja zenei anyagát, amik nem nélkülözik a divat, a fotóművészet, és a technikai újdonságok elemeit sem.
A találgatásoknak napokon belül vége, hiszen a 45 éves izlandi művésznő Biophilia címmel érkező multimédiás/nagylemez projektje június 30-án debütál a Manchesteri Nemzetközi Fesztiválon. Az előadást további öt koncert is követi majd a rendezvényen, ezzel egy időben pedig az első kislemez, a Crystalline is megjelenik.

A zenei projekt és a Biophilia album szenzációja – amely Björk eddigi legnagyobb szabású munkájának ígérkezik – a lemezhez készülő klipek absztrakt audiovizuális megjelenésének is köszönhető lesz (többek között Michel Gondry is újra rendezőnek állt Björk felkérésre). Az átütő szenzációt mégis a dalokhoz kötődő iPad-alkalmazások sorozatának készülte alkotja. Szám szerint nagyjából tíz applikáció sorakozik majd az „app album”-nak is nevezhető gyűjteményen, melyeket a világhírű médiaművész, Scott Snibbe, a francia M/M duó, Mathias Augustyniak és Michael Amzalag álmodott meg a sokoldalú és „jelenségként” emlegetett művésznő számára. A multimédiás projektet bemutató koncerten hullik le a lepel több innovatív hangszerről is, többek között a Björgvin Tómasson, izlandi orgonakészítő mester által legyártott MIDI vezérlésű (számítógépen át is működtethető) orgonáról, valamint a Björk által gamelesztának keresztelt, kalapácsmechanikával ellátott idiofon hangszerről is, amely a cselesztának egy speciálisan továbbfejlesztett darabja, és a tradicionális indonéziai gamelán hangzást is megszólaltatja.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ezen információk birtokában nem is kérdéses Björk hipotézisének (biofília = a fajok és életközösségek természetes sokféleségét meg kell őrizni) és a hamarosan megjelenő stúdiómunkájának sikere, amit még több elektronikával, éteri és ősi hangok egyvelegével, a makrokozmosz elemzésével a természet és a technológia intim együttléte csúcspontján lő ki egy újabb galaxisra. Hátborzongató, igaz? A visszaszámlálás megkezdődött!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás