Beindult az igazi NYÁR a Budapest Parkban

Avatar photo
2014.06.17., 12:17

A héten már szinte minden nap tárt karokkal és nyitott kapukkal várja a látogatókat a Budapest Park, amelynek eklektikus programjára ezen a héten sem lehet panasz.


június 17. (kedd) / Dropkick Murphys (USA)

Az amerikai írek legemblematikusabb zenekarának közel húszéves múltja alapjaiban határozza meg a folklór és a punk kapcsolatát, hiszen a pörgős ütemek és a táncolható dallamok korábban nem találkozhattak ilyen hatásos formában. Sőt, az épp tíz éve megklipesített Tessie garantálta is, hogy a bostoni zenekar nevét az egész világ megismerhesse: a kezdeti időszak oi-punk hangzása, amiben még a tűzoltónak állt exfrontember, a Street Dogs élén visszatért Mike McColgan is érdekelt volt, idővel annyira összeforrt a büszke gyökerekkel, hogy a hetvenes évek után ismét létjogosultságot nyerhetett a kelta punk, mint műfaji zsargon. Az eddig nyolc nagylemezt megjelentető zenekar második alkalommal – ráadásul 13 év kihagyás után – áll újra magyar színpadra.

június 18. (szerda) / Brains, Cloud9+

A Park záróbulin már játszott közösen a Brains és a Cloud 9+, így az akkori őrületes buli már szinte garancia, hogy szerdán este kirúgják a ház oldalát. A Nagyszínpad döntőjében is remekül teljesítő Cloud 9+ csapata mesterien ötvözi a hiphopot, a legfrissebb elektronikus zenéket és a rockot. A banda eddigi legnagyobb slágere, a Breathe In 210 000 fölött jár a YouTube-on, illetve Telenor/Deezer reklámzene volt. Legfrissebb dalukat a Red Bull szponzorálta. Aki szereti a dubstepet, rockot vagy a drum and basst, az biztos nem fog unatkozni a koncerteken!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A legnagyobb fesztiválok elmaradhatatlan fellépőjét, a Brainst valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, hiszen Magyarország legsikeresebb elektronikus zenét játszó koncertzenekara. A csapat legfrissebb korongjával, a 2013 áprilisában megjelent Full Range c. albummal pedig nemzetközi vizek fele kacsintgat: az album sztárvendége Sian Evans, a hazánkban kultikusnak számító brit elektro zenekar, a Kosheen énekesnője, de a korábbi hagyományokhoz hasonlóan több vendég is szerepel: régi „harcostársak”, mint Zeek és KRSA (PASO), valamint a Punnany Massif. A lemez gerincét továbbra is drum and bass alapú dalok teszik ki, de szinte valamennyi jelenlegi stílust szintetizálja a dubsteptől a drumstepen át az elektróig és a breakig. A Brains tagjai külön-külön is sok különböző zenéből táplálkoznak, és ezt ezen a lemezen megpróbálták még jobban kihasználni.

június 19. (csütörtök) / Sub Bass Monster, vendég: Deniz (DJ szett)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

1994-ben Máté Szabolcs gyermekkori barátjával, Kovács Péterrel alapította meg első formációját, a Hemapoput. 1997-ben beneveztek a Fila Rap Jamre, ahol rögtön a 3. helyen végeztek. A dal a Rap Jam válogatáslemezre is felkerült. 1998-ban a Fila Rap Jam II-n már egyedül lépett fel a Nincs nő, nincs sírás című dallal Sub Bass Monster néven. A gyulafirátóti rém jó ideje van már középpontban. Első lemeze 1999-ben jelent meg, amelyet további négy korong követett, a legutóbbi 2013. június 10-én jelent meg Fekete Lemez címmel. Maga a CD-korong is bakelitlemez mintázatú, és a zeneszerzés-szövegírás mellett a borítóján látható SBM-betűkből álló sárkányt is maga az előadó tervezte. A tavaly a Parkban tartott nagy sikerű lemezbemutató koncert után június 19-én ismét a Park ad otthon Szabi zenekaros koncertjének, melynek vendége Deniz lesz.

június 20. (péntek)/ Majka & Curtis, vendég: Deego aka Diggieman (Bloose Broavaz)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Majoros Péter az RTL Klub Való Világ című valóságshow-jában tűnt fel, majd műsorvezetőként, színészként és Dopeman segítségével rapperként folytatta pályafutását. Londonban rögzítette bemutatkozó lemezét, ami 2003-ban Az ózdi hős címmel jelent meg Magyarországon, és fél éven belül aranylemez lett. Az azóta is sikert sikerre halmozó fenegyerek negyedik stúdióalbuma 2012-ben jelent meg, és a Belehalok névre keresztelték. A lemez címadó dala pedig elképesztő sikereket ért el, jelenleg is ez a legnézettebb magyar videoklip.

június 20-21. (péntek-szombat) / World Is Mine Weekend

Igazi elektronikus fesztiválkavalkádnak ad helyet a Budapest Park különleges helyszíne, a Park Dance Aréna. Két napon keresztül 10 hazai top DJ és egy nemzetközi sztár gondoskodik arról, hogy már júniusban a legmenőbb többnapos rendezvényen táncolhasd át az éjszakát. Fellépnek: BORGEOUS (USA); JULIA CARPENTER; Andro;  Dj Metzker Viktória;  Nikola; Sterbinszky; Bárány Attila; Strong R; Adam Ajkay; IMRIK; Daniel.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

június 21. (szombat) / Alvin és a Mókusok, vendég: Kozmosz

A banda története több mint húsz éve kezdődött Nyíregyházán, és azóta kétségtelenül Magyarország legnépszerűbb punk-rock zenekarává váltak. Az együttes népszerűsége pedig azóta is példátlanul töretlen, hiszen a közönség soraiban a mai tinédzserek mellett a tíz és a húsz évvel ezelőtti tinédzserek is képviseltetik magukat. Az este különlegessége, hogy a zenekar régi dobosa, Figula Gergő is beugrik a dobok mögé egy dal erejéig, így az együttes igazi rajongóinak a megjelenés kötelező!

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás