Bárki kipróbálhatja magát a Hip To The Game örömzenés estjein

Avatar photo
2015.11.17., 11:00

Bizonyára sokan komoly terveket szőnek szobájuk magányában, hogy egyszer híres rapperek vagy énekesek lesznek, de itthon kevésbé találnak megfelelő lehetőséget tehetségük kibontakoztatására. Nekik szól a Hip To The Game, amelynek keretében szerdánként bárki mikrofont ragadhat az Instantban, aki egy nagyot szeretne lépni álmai beteljesítésében, ráadásul mindezt profi zenészek közreműködésével.

Antonia Vai (bal szél), Zalon (jobb szél)

Antonia Vai (bal szél) és  Zalon (jobb szél)

Örömzenélős és úgynevezett „open mic” estek Budapest-szerte várják a magukat megmutatni kívánó érdeklődőket, de kifejezetten a hiphop kultúra rajongóinak szóló, rendszeres, élőzenés jammelésre aligha akad lehetőségük az erre vágyóknak. Ezt az űrt hivatott betölteni az Instant és a SoulClap Budapest közös szervezésében megvalósuló Hip To The Game-sorozat, ahol improvizált zenei környezetben bármilyen MC- vagy énekesjelölt mikrofont ragadhat, aki közel érzi magához ezt a műfajt.

Az est létrejöttéről az egyik szervező, a SoulClap Budapest (és többek közt iamyank és az Amoeba) billentyűse, Bognár Szabolcs mesélt: „Régóta terveztük egy ilyen típusú esemény létrehozását. A zenekarunk egyik lételeme az improvizáció, rendszeresen örömzenélünk, nagyon szeretünk a pillanatban alkotni. Úgy éreztük, hiányzik egy olyan jam-est a városban, ami kifejezetten a hiphop kultúra szerelmeseinek szól.”

Herby Shaw (Soul Surge), Kállay-Saunders András

Herby Shaw (Soul Surge) és Kállay-Saunders András

A szervezők egyik legfontosabb célja a közösségépítés. Szeretnének lehetőséget biztosítani a hasonló gondolkodású embereknek, hogy heti egyszer összejöjjenek, és őszintén örömzenéljenek. Emellett a fejlődést is fontosnak tartják, hiszen egy ilyen tematikájú esten a fellépőknek nincs lehetőségük előre kitalálni, hogy kivel kerülnek össze a színpadon, és kénytelenek improvizálni, figyelni a többiekre. De ha mindenki odateszi magát, és megszületik az összhang, mindenki felejthetetlen emlékekkel feltöltődve, igazi közösségi élménnyel térhet haza.

Tink

Tink

A júliusban életre hívott eseménysorozat rengeteg pozitív visszajelzést kapott, amely a szervezőket is a hosszú távú folytatásra inspirálja. A SoulClap Budapest – amely az ötlet- és házigazda, a szervezőgárda és az élőzenét szolgáltató zenekar is egyben – nagy sikerként éli meg az egyes estéket, hiszen számos emlékezetes sztori született már az Instant falai között. Ezek egyikét idézi fel Bognár Szabolcs:

„A legelső bulink alkalmával volt egy fiú, aki falfehéren érkezett a színpadra, láthatóan rettentően izgult. Remegett, becsukott szemmel markolta a mikrofont, többen már attól féltünk, hogy el fog ájulni. Aztán elkezdett bátortalanul, angolul rappelni, és mindenki meglepetésére baromi jó volt. Minél jobban belemelegedett, annál egyértelműbb volt a közönség pozitív reakciója. Erre már csak rásegített Köles Eliza énekesnő jelenléte, aki finoman elkezdte támogatni, és közösen kitaláltak egy oda-vissza felelgetős refrént… A fiú a szemünk láttára nyílt ki és oldódott fel, megőrjítették a közönséget. A srác üvöltő tapsvihar kíséretében hagyta el a színpadot, és azóta is gyakran visszajár, egyre bátrabb, magabiztosabb a kiállása. Az ilyen személyes és őszinte élmények miatt érdemes ezt csinálni.”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Hip To The Game estjeinek elején és a szettek között a SoulClap Budapest tagja, DJ One-AB gondoskodik a hangulatról, a jam utáni partira pedig mindig más-más DJ kap meghívást. Rendszeresen lehet találkozni Slankival és In:Formmal, de ezen a héten például Turner fogja kreálni a zenét, az állandó ceremóniamester pedig King Tink a Mulató Aztékok formációból. A vendég MC-k névsora is változatos: eddig olyan művészek támogatták az open mic ifjú titánjait, mint MC Fedora, Busa Pista, Ponza, Kemon vagy Nash, de külföldi előadók is meg-megfordultak az improvizációs jammelésen, mint például Soulcat E-Phife, Call Me Unique, M3nsa vagy illspokinn. A közönség soraiban sem ritkák a neves vendégek, akik örömmel szállnak be a közös zenélésbe, mint például Antonia Vai, Kállay-Saunders András, vagy épp Amy Winehouse volt vokalistája, Zalon.

Illspokinn

Illspokinn

A program bevált menetrend szerint épül fel: este 9 és 10 óra között egy warm-up DJ nyit, majd valamikor fél 11 és 11 között kezdődik az élőzenés rész, ahol a SoulClap Budapest improvizál Tinkkel és a vendég MC-vel. Az éjfél környékén megtartott rövid szünet után pedig kezdődik a jammelés, ahol témánként váltják egymást a zenészek, egészen hajnali 2-ig, majd levezetésként DJ-k zenélnek zárásig. „Igyekszünk olyan légkört teremteni, hogy bárki fel merjen jönni, rendszeresen bátorítjuk a jelenlévőket. Nem tudok róla, hogy valaki úgy ment volna haza, hogy szeretett volna feljönni, de nem mert” – meséli Szabolcs. Ha valaki mikrofont szeretne ragadni, a két szett közötti szünetben és a témák között jelentkezhet, de csak akkor szállhat be, amikor felhívják őt a színpadra.

A Hip To The Game hangulatába itt tudtok belehallgatni:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ez pedig egy exkluzív, frissen megjelent részlet az egyik estéről, egy vagányabb, instrumentális hiphop groove:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Mindkét felvétel élőben, a keverőpultban lett rögzítve Krokavecz Tamás, az esemény hangtechnikusa által (ő egyben a Punnany Massif állandó hangosítója is), akinek köszönhetően a magas színvonalú hangminőség is garantált a produkciók alatt.

A következő esemény november 18-án lesz, ahol az angol Call Me Unique lesz vendég. A Facebook-eseményhez itt tudtok csatlakozni!

Idén ősztől új koncertsorozatot vitt be a köztudatba az Instant:
inStart - Ingyenes, akusztikus, összehozós estek az Instantban

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás