Az öröm és a harag összekeveredése előhozta az igazi művészt a Florence + The Machine énekesnőjéből

Avatar photo
2018.06.30., 12:27

Megérkezett a Florence + The Machine várva várt, negyedik stúdióalbuma, a High as Hope, amelyen Jamie XX is közreműködött. A lemezt a Sky Full of Song, a Hunger és a Big God című kislemezek vezették fel.

Májusban, együttese Instagram-profiljának elindításakor jelentette be negyedik lemezét Florence Welch. Az énekesnő egyedül kezdett el az albumon dolgozni dél-londoni stúdiójában, majd a végleges verziója New Yorkban készült el. Érdekesség, hogy a hanganyag az ikonikus New York-i látképről kapta a High as Hope címet.

 
 

Az albumon szereplő dalokban Welch egy új, érettebb szemszögből ír a Londonban töltött gyermekkoráról, családjáról, kapcsolatairól és magáról a művészetről. A lemezen egymást váltják a pozitív és negatív élmények; az egyik pillanatban még Patti Smith előtt tiszteleg, a másikban pedig arról énekel, hogy SMS-ben hagyták faképnél. A High as Hope-on öröm és harag keveredik, de végül az előbbi érzés kerül ki győztesen.

„Ez folyamatos munka, de úgy érzem, hogy ezen az albumon tisztán és őszintén ki tudtam fejezni, hogy ki is vagyok én művészként” – nyilatkozta az énekesnő.

Az új albumról először a Sky Full of Song című szerzeményt hallhattuk, majd jött a Hunger, amely Welch őszinte líraiságát és örömét ötvözi, miközben rávilágít azoknak a dolgoknak a hiányára, amelyeket szeretettel, gyűlölettel, megszállottsággal és szenvedélyekkel próbálunk betölteni. Ahogy az énekesnő fogalmaz: „A dal arról szól, hogy néha olyan helyen keresünk szeretetet, ahol nincs, és hogy néha, miközben próbálunk nem egyedül lenni, csak még jobban elszigeteljük magunkat. Úgy érzem, ebben a dalban megmutattam a sebezhetőbb oldalam, hogy segíteni tudjak másoknak, mert talán sokkal többen érzünk hasonlóan, mint ahányan be merjük ismerni.” Nem sokkal a High as Hope megjelenése előtt pedig még kijött a Big God című kislemez is.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A többszörös Grammy-jelölt Florence + The Machine első studióalbuma, Lungs hónapokig vezette a brit lemezeladási listát, és elnyerte a 2010-es BRIT Awards „Az év brit albuma” díját. Második hanganyaga, a Ceremonials az Egyesült Királyságban az első helyen, az USA-ban pedig a 6. helyen debütált a listákon, és a 2015-ös harmadik nagylemez, a How Big, How Blue, How Beautiful is listavezető volt.

Hallgassátok meg az együttes legújabb albumát, a High as Hope-ot!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás