Biczó Andrea
2017.11.29., 15:36

„Az önmenedzselésben nagyon rossz vagyok” – interjú Barkóczi Noémivel és Hó Mártonnal

A 2010-es évek eleji hálószobapop-mozgalom – amit a Recorder fel is térképezett – talán legkiemelkedőbb női és férfi alakja, Barkóczi Noémi és Hó Márton most szinte egyszerre jelentkezett új anyaggal. Míg Noémi belekóstolt, milyen zenekarral dolgozni, és már velük együtt mutatta be Linóleum című új EP-jét, addig Marci pont az ellenkezőjét tette, és a Jégkorszakot ezúttal nélkülözve, teljesen egyedül rögzítette Befejezetlen lemez című anyagát. Ennek kapcsán beszélgettünk hazánk talán két legkúlabb énekes-dalszerzőjével.

Barkóczi Noémi I fotó: Fülöp Dániel

Mindketten a 2010-es évek eleji magyar hálószobapop színtér fellendülésénél kerültetek előtérbe. Hogyan emlékeztek erre az időszakra?

Noémi: Én akkoriban Egerben tanultam, és ott ismerkedtem meg olyan arcokkal, akik ebben a közegben abszolút otthonosan mozogtak. Nekem fogalmam sem volt erről az egészről, és onnan Egerből nem is nagyon értettem. Ha valaki néha meghívott zenélni, akkor feljöttem Pestre, de akkor se nagyon ismertem senkit. De például pont Marciék hívtak meg előzenekarnak a Dalok a fürdőszobából lemezbemutatójára. Szóval egy kicsit késve érkeztem meg ebbe, inkább akkoriban csak belekóstoltam, hogy mennek a dolgok.

Marci: 2010-ben kezdett a figyelem a hálószoba-zenekarokra terelődni, akkoriban hirtelen nagyon sok ilyen lett. Noémit a Popméteres arcokon keresztül ismertem meg – ezúton is köszönöm nekik. (nevet) És valóban a koncert volt az első közös ügyünk.

Noémi, mintha te kikerültél volna a körforgásból, hat év kellett, hogy megjelenjen az első lemezed Nem vagyok itt címmel.

 Noémi: Tanultam, illetve Lengyelországban meg Egerben voltam, és valahogy nem gondoltam erre, mint projektre. Amikor felkerültem Pestre, akkor Szőke Barna (MYGL, Hó Márton és a Jégkorszak – a szerk.) keresett meg és visszarántott kicsit ebbe az egészbe a saját projektjével, a MYGL-lel. Aztán felmerült, hogy a saját dolgaimban is szívesen segítene. Folyamatosan írtam a dalokat, de azt hiszem, vártam, hogy valaki megtaláljon. Az önmenedzselésben nagyon rossz vagyok.

Marci: Szőke Barna egyébként egy újabb közös pont, hiszen mindkettőnket elhívott a MYGL-be, és a koncerteken közösen is toltuk, mindenki énekel 2-3 számot.

Ezzel a projekttel mi újság?

 Marci: Most kicsit leállósávban van, de tervezzük, hogy jövőre veszünk fel új számokat. Az a gond, hogy mindenkinek van 4-5 zenekara. Mármint a Noémin kívül. (nevet) Így nehéz kicsit összehozni, de tervben van.

Mennyire tartod ezt egészségesnek, hogy mindenkinek van 4-5 zenekara?

 Marci: A budapesti undergroundban ez teljesen általános. Lehet, hogy az jobb lenne, ha mindenkinek lenne egy-két zenekara, ami jól megy, és csak arra tudna koncentrálni, de ez még egyelőre nem így van, mindenki zenél mindenkivel.

Te most melyik zenekarodra koncentrálsz?

 Marci: Most inkább a Gustave Tigerre, mostanában elég sok koncertünk van, de az nem  is baj. Már csak emiatt se nagyon lenne időm más dolgokkal foglalkozni. Mondjuk idén nyáron úgy alakult, hogy kirúgtak a munkahelyemről, és így volt egy szabad hónapom, amikor teljesen szabad voltam és akkor gyorsan felvettem a Befejezetlen lemezt.

Olyan érzésem van, hogy ugyanonnan indultatok, de éppen teljesen más irányba tartotok – Noémi, te egy hagyományosabb úton építed a projektet, stúdióba vonultál, zenekart szerveztél magad köré. Marci, te viszont pont fordítva, teljesen egyedül vetted fel otthon az új lemezt. Ti hogy látjátok ezt?

 Marci: Igen, pont az ellentettjét csinálom, mint a Noémi, de ez nem baj, most ki szeretném próbálni, milyen az, amikor egyszál gitárral vagyok a színpadon vagy milyen az, amikor csak saját magam veszem fel a lemezemet.

Ennek mi az oka?

 Marci: Most az volt, hogy engedtem kicsit annak, hogy mindig is ki akartam próbálni, milyen az, amikor nem szól bele más abba, hogyan veszem fel a számokat.

Noémi: Most elképzelem, ahogy korábban el voltál nyomva. (nevetnek)

Marci: Nem is voltam elnyomva, azt egyáltalán nem mondanám, de sokszor azt éreztem, hogy különböző tanácsok hatására formáltam a dalokat. Az első lemez producere Tövisházi Ambrus volt, volt egy másik projekt, amiből a Csodálatos utazások született, annak Dorozsmai Gergő – és ők mindketten nagyon jó munkát végeztek, de úgy éreztem, hogy részben az ő zenei világlátásuk érvényesült. Érezni a számokon, hogy ezt ők csinálták. Ez egyáltalán nem baj, nem panaszként mondom, csak ki akartam próbálni egy másik vonalat.

Hó Márton I fotó: Komróczki Dia

És Noémi, te hogy élted meg, hogy zenekarral állsz színpadra? Egyáltalán hol találtad meg a 4-5 másik zenekarban játszó zenészeidet?

 Noémi: (nevet) Én nagyon sok egyszálgitáros előadót hallgatok, és ez a zenekaros világ először távolinak tűnt. Mégis kicsit foglalkoztatott, hogy ki kellene próbálni. Ez fokozatosan történt. Először jött Gulyás Kristóf, szintén Marciéktól. Günsberger Ákos a Szabó Benedek és a Galaxisokból szeretett volna jönni, hárman pedig már elég zenekar-szerűen festettünk, szóval együtt találtuk ki, hogy kellene még egy vokál, mert sok olyan dal van, amiben több szólam van. Így került oda Tóth Dóri, aki szerencsés módon hegedülni is tud. Nem volt előre eltervezve, hogy na most zenekart csinálok!

Marci: Hanem akkor egy egészséges folyamat volt.

Noémi: Igen, és érdekes volt az a szakasz is, amikor jöttek az új arcok, és mindig változott valami. A dalokat továbbra is egyedül írtam otthon, de kevésbé dolgoztam ki őket, hiszen ott volt a zenekar erre.

Neked Marci ez hogy ment a Jégkorszakkal?

 Marci: Nekem ez pont az ellentéte volt. Én már a kezdetekkor zenekart akartam magam köré. Az elején én is egyszál gitárral írtam otthon a dalokat, leültem, lefogtam néhány akkordot, aztán megírtam a szöveget és nagyjából meg is született a szám. Hogyha van egy zenekar körülötted, az teljesen elviszi egy másik irányba. A többiek is hozzáadnak valamit, amitől felvételen és élőben is izgalmasabb tud lenni. De szerintem Noémivel mindketten úgy vagyunk ezzel, hogy működik egyszálgitárosan és zenekarral is.

Noémi, nálad mennyi beleszólása volt a zenekarnak?

 Noémi: A dalok felépítését együtt találtuk ki. Változó, mert volt olyan dal, ami egyben volt, ahogy megírtam, de olyan is, aminél szakaszokat kihagytam, hogy majd együtt megnézzük. A saját részeiket pedig maguknak találják ki – én nem akarok merev zenész lenni, aki minden hangot a helyére tesz, és megmondja, ki-mit játsszon. Ráadásul nálam jobb zenészekkel játszom, szóval hülye lennék megmondani helyettük. (nevet)

Marci, viszont te a Gustave Tigerben nem vagy fő dalszerző.

 Marci: Nem, ott két fő dalszerző van: Dorozsmai Gergő és Szabó Csaba. Én ott nem vagyok dalszerző, csak basszusgitározom, de ez nem baj, mert ezt is nagyon szeretem. Mondjuk ott is az van, hogy közösen a próbákon formáljuk a számokat. Ez sokkal gyorsabban zajlik, mint a Jégkorszakkal, ott hónapokon keresztül képes voltam agyalni számokon, a Gustave Tigerrel pedig van, hogy egy próba alatt megírunk egy dalt. Ezek másfél-kétperces számok, amiken tényleg nincs mit túlgondolni, csak nyomni kell. És ha vannak olyan számok, amikhez passzol magyar szöveg, akkor azt én írom. A közeljövőben lesz is majd egy új EP, amin szintén lesz egy magyar nyelvű dal.

Nekem ez sokkal izgalmasabb feladat volt, hogy egy kész zenére írjam meg a szöveget, mint hogy én magam írjam a zenét.

Noémi, te a jövőben hogy tervezed, szeretnéd még jobban bevonni a zenekart a dalszerzésbe?

 Noémi: Ez egy jó kérdés. Úgy érzem, hiába zenélünk együtt egy éve, mivel mindenki nagyon elfoglalt, nem igazán kovácsolódtunk még össze. Még nem volt például olyan próbánk, amin nem tudjuk, mi lesz, csak dzsemmelünk. Nem volt még időnk egymást megismerni, és nekem is még egy csomó gátlást le kell vetkőznöm. Mások előtt nem merek improvizálni, pedig szeretnék, mert izgalmasnak tűnik, de nem vagyok ilyen értelemben képzett, hogy ha valaki lefog valamit, én arra rögtön tudjak reagálni. Lehet, hogy érzésre meg tudnám találni, de az már egy sokkal ingoványosabb talaj. Szóval nagyon vonz ez a dolog, de még kicsit várat magára.

És arra nem gondoltatok, hogy ti ketten csináljatok valamit közösen?

 Marci: De, oké. Csináljuk most! (nevetnek)

Noémi: A MYGL-lel volt erről szó, de lehet külön jobban működne.

Marci: Lehetne akár a te zenekaroddal, én simán benne lennék. A MYGL-nél fix zenei alapok vannak, amiket a Barna mindig elküldött, és arra írtunk szöveget. Volt is egy jó dalkezdeményünk. Vagy várjunk, azt lehet már átmentettem a Gustave Tigerbe! (nevet)

Neked mennyire furcsa egyébként, hogy a Gustave Tigerben nem vagy frontember?

 Marci: Erika annyira jó frontember, és nagyon jó hangja is van, mellé Csabi és Gergő is vokálozik, szóval egyelőre nem érzem úgy, hogy én is énekeljek mellettük. De nekem ez nem okoz gondot, sőt, én így kezdtem a zenélést. Az első gimis zenekaromban is basszeros voltam.

Mindketten nemrég mutattátok be az új anyagotokat, milyen emlékeitek vannak a lemez- illetve EP-bemutatóról?

Noémi: Jó volt, sokan voltak, de nem volt teljesen olyan, mint ahogy azt előre elképzeltem, hogy majd árad a szeretet. Készültünk rá, csináltunk kézzel CD-ket, és nagyon vártam. Ez volt az első alkalom, hogy tényleg készültem rá, úgy voltam vele, hogy nekem ehhez van kedvem. Kívülről azt mondták, nagyon jó volt, élvezték az emberek, de én stresszben voltam végig.

Marci: Én a sajátomat élveztem, jó volt nagyon, csak az a baj, hogy nem sok olyan szám van azon a lemezen, amit el tudok játszani élőben. (nevet) Ez csak később esett le. Szóval én nem éreztem ezt annyira lemezbemutatónak, inkább csak egy koncertnek, amin játszottam az új lemezről is számokat, ami nagyjából az 50%-át tette ki a koncertnek. De szerintem ezt nem vette senki észre. (nevet)

Mesélj kicsit a lemezről! Számomra olyan, mintha valami teljesen elpattant volna az agyadban, leültél, és csináltál volna egy lemezt, ami nagyjából az első 5 percben hómarcis, aztán valami teljesen más irányba kanyarodik.

Marci: (nevet) Igen, ezért is Befejezetlen lemez a címe, mert a második felét már annyira én sem értem. De azért élveztem csinálni. Inkább egy kérdőjel, hogy most hogyan tovább, ezt akartam dokumentálni. Én sem tudom eldönteni, hogy inkább a szólóprojektet vagy a zenekaros felállást vegyem elő. Most az előbbihez volt kedvem. Az volt a célom, hogy nagyon gyorsan felvegyek egy lemezt. Nem akartam elmenni stúdióba, összegyűjteni a zenekart. Ez egy átmeneti lemez lett, és jövőre majd kitalálok valami mást. Ebben igazad van, hogy hirtelen elegem lett, hogy csináljak már valamit, ez volt a koncepció. Ez nem volt tudatos, később esett le nekem is.

Arra jutottam, hogy a zenélést folytatni kell, az ember soha nem hagyja abba, de valamit időközönként ki kell hozni, nem szabad eltűnni.

Ha egyszer elkezded a zenélést, akkor azt azért elég nehéz abbahagyni. Lehet, hogy jövőre más irányt veszek, de még nem tudom pontosan, milyet. Talán a drum and bass felé fordulok, vagy bossanovát fogok játszani. (nevet)

Noémi, a te EP-d úgy érzem, a lemezhez képest személyesebb hangvételű. Te hogy látod ezt?

 Noémi: Abszolút így van. Ezek olyan dalok, amik a lemez óta íródtak Tegyük hozzá, nem vagyok túl termékeny. De amikor ezek a számok készültek, az egy elég érzelmi-hullámvasutas időszak volt. Emlékszem, néztem egy doksit Suzanne Vegáról, és abban mondta róla valaki, hogy az az érdekes benne, hogy egy kicsit mindig távol tartja a hallgatóságot. A szövegei irodalmilag nagyon erősek, de nem annyira érzelmesek. És elgondolkodtam azon, hogy én is hajlamos vagyok ironizálni. Amikor az ember színpadra áll, főleg érzelmes dalokkal, akkor nagyon gyámoltalan, és ez ijesztő tud lenni. Ettől egy kicsit tartottam, de elhatároztam, hogy megpróbálom elengedni. Nehéz dolog ez, mert ha igazán megnyílsz, és arra legyint valaki, az sokkal jobban tud fájni. Szóval megpróbáltam ezt is, keresem a hangomat. De ez nem baj, mert lehet, hogy unalmas lenne, ha egyszer megtalálnám.

Marci: Szerintem például Leonard Cohen még 60 évesen is a hangját kereste, legalábbis mindig kipróbált valami mást. Szerintem az a jó énekes-dalszerző, aki mindig tud újat mondani.

Az egész hálószobapop lényege, hogy kis térben, kevés embernek íródnak ezek a dalok, ehhez képest azért kicsit kinőttétek magatokat. Mennyire nehéz élőben visszaadni ezt a hangulatot?

 Marci: Elég nehéz. Ezeknek a koncerteknek tényleg az tenne a legjobbat, ha szobákban, lakásokban rendeznék őket. Ezek a számok máshogy működnek egy közepes klub színpadán, ott nehezen lehet visszaadni az intimebb, személyesebb hangot.

Noémi: Én gondolkodom azon, mi legyen a zenekarral. Nagyon izgalmas volt ezt kipróbálni, és látni, hogy akár már dülöngélnek a zenénkre az emberek, de valahogy engem sosem ezek a dolgok ragadtak meg. Lehet, hogy a következő projekt ez lesz, hogy hogyan lehet a zenekart megtartani, de az intimitást mégis visszahozni. Úgy érzem, hogy az emberek, akik eljönnek, várnak egy bizonyos koncertélményt, de ezek a dalok mégsem olyanok, hogy ezt maradéktalanul megadják, és most valahol félúton billegünk. Most a Gólyában is egyébként furcsa volt, mert kicsit távolabb kellett állnunk egymástól, hogy elférjünk, és emiatt a többiek mögém kerültek, amitől valami hihetetlenül egyedül éreztem magam. Erre is oda kell figyelni, hogy egy olyan közeg teremtődjön, amiben mindannyian jól érezzük magunkat.

Marci: Egyébként tényleg nehéz ezt az intimitást visszahozni. Ha mondjuk megnézed José Gonzalest, ő azért tudja ezt hozni, mert élőben is egyedül vagy max ketten zenélnek. De ha van körülötted egy zenekar, akkor elindul egy klasszikus értelemben vett koncert, ami egy kicsit már más.

Noémi: Nehéz dolog ez, mert jelen kell lenni, és egy nem koncertező zenekar eléggé háttérbe szorul, de szerintem amit én csinálok, az sokkal erősebb otthon hallgatva. Jelenleg abban a fázisban vagyok, hogy a túl sok ember frusztrál, de meg kell tanulnom közelebb engedni magamhoz a közönséget.

Marci: Tényleg egyensúlyozni kell, hogy megmaradjon az intimitás, személyesség, és ne menjen át tapsoltatós, kezeket a magasba típusú koncertbe. Egyébként szerintem az is jó, ha kicsit ritkábban koncertezünk, mert akkor van egy esemény-jellege a dolognak.

Noémi: A nyár ilyen szempontból jó volt, mert voltak koncertek, ami arra jó volt, hogy elkezdjek feloldódni.

Én minden koncert előtt azt érzem, hogy meg akarok halni, hogy ezt miért csinálom, nem megyek fel oda.

Tudom, hogy a legutóbb is ezt éreztem, és aztán mégis jó volt, de nehéz ezen túllendülni. Olyan sötét helyre kerülök előtte mindig, hogy nem tudom, ez hogyan fog elmúlni.

Beszéltünk a 2010-es évek eleji boomról, de mintha most megint jobban mozgolódnának az alulról szerveződő zenekarok. Ezt hogy látjátok?

 Marci: Szerintem nagyon sok kis zenekar jött most fel, de nincs olyan közös pont, mint annak idején, nincs mozgalom-jellege, teljesen más műfajokból érkeznek.

Noémi: Ami szerintem tök jó, hogy van egy réteg – és szerintem ez is összeköthető a kapitalizmusba való belefáradással -, akiknek tetszik, ha valaki nem folyik mindenhonnan, hanem szeretik maguknak felfedezni. Ennek most van egy kultúrája, menő kis előadó, zenekarok koncertjére menni. Talán ezért van kicsit vegyesebb közönség is.

Marci: Én is úgy érzem, hogy többen kezdtek el koncertekre járni, és van egyfajta esemény jellege. Érdeklődőbbek az emberek, sokkal jobb a helyzet, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt.

És szerintetek a körülmények is megfelelőek, van elég platform, klub, stb?

 Marci: Nem. A rengeteg zenekarhoz még nem épült ki az infrastruktúra, ami el is tartja őket.

Noémi: A klubhelyzet ugye most épp visszafelé fejlődik, ami nagyon ijesztő számomra. Dühítő, és tehetetlennek érzi magát az ember.

Már felmerült, hogy Budapest belvárosából lassan ki kellene vonulnia ennek a koncertéletnek, és kicsit messzebb kialakulhatna egy olyan terület, ahol lehetne ilyen helyekre járni, de nem a turisták között, hanem ide célzottan azok jönnének, akiket ezek érdekelnek.

Marci: Biztos vagyok abban, hogy lesznek új klubok, én ettől nem félek. De izgalmas lenne, amit Noémi mond, ha lenne egy környék, ahol minden utcában jó helyek vannak. Nem bulinegyed, hanem koncertnegyed.

Noémi: Az új kluboknál pedig az az aggasztó, hogy nem lehet tudni, oda a hozzánk hasonló előadókat beengedik-e. Úgy tűnik, hogy pont azok a helyek zárnak be, amik megpróbáltak egy kicsit eltérni az átlagtól.

És mik a terveitek?

 Noémi: Az EP-bemutatón megkértem a közönséget, hogy írjanak fel nekem szavakat, amikből esetleg dalt írnék. Tök jó lenne, ha tudnék hetente valamelyik szóval ha nem is egy egész dalt, de valami kis részletet Facebookra kitenni. Elég vegyes szavak érkeztek, mint utólag kiderült, a barátom nővére például azt írta, hogy Sanyi, a kakas. Azt majd talán hasznosítom, ha gyerekalbumot csinálok. (nevet) Mindenképpen szeretnék projektszerűen foglalkozni a dalírással, például nagyon szeretem a konceptalbumokat, valami ilyesmit el tudnék képzelni. A másik terv pedig a zenekar összecsiszolása, továbbformálása.

Marci: A Sziget Nagyszínpadán szeretnék kortárs balettet előadni. (nevet) Szeretnék új számokat írni, és egy olyan lemezt csinálni, ami teljesen más, mint az eddigiek.

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!