Nagy Daniella
2020.02.6., 19:47

„Az igények kiszolgálása helyett igényt teremteni szeretnénk” – KASSANDRA-interjú

A KASSANDRA január végén mutatta be az első, Mélyvíz című nagylemezét, amelyet február 7-én élőben is meghallgathat a közönség az Akváriumban. A műfaji korlátokkal körülhatárolhatatlan zenekar új felállással, Veres Ferenc dobossal és Bognár Balázs gitárossal kiegészülve lép színpadra. A koncert kapcsán Vaskó Renáta (ének), Nagy István (ének, gitár, billentyű) és Renge Zsolt (basszusgitár) mesélt a zenekar kreatív folyamatairól, céljairól és arról, hogy miért halálos dolog lesózni a lendületet egy alkotóban.

 
 

Meséljetek az új album születéséről, hogy állt össze a lemez?

Renge Zsolt: Az új felállásnak köszönhetően egészen friss formában rögzítettünk olyan számokat, amelyekkel egy ideje már játszadoztunk. Olyan, régről eredő dalok is megszólalnak a lemezen, mint a Harag című szám, amelyet Pisti 16 évvel ezelőtt írt.

Vaskó Reni: Én azt látom Pistin, hogy mindig új kapcsolatot alakít ki a dalokkal attól függően, hogy milyen környezetben és milyen felállásban játsszuk őket. A számítógépe amúgy tele van demókkal és dalkezdeményekkel, tehát ha jól csináljuk, akkor még idén kijövünk egy újabb lemezzel. Ehhez van inspiráció, anyag és zenész is.

Nagy István: A lemezzel egy összművészeti dolog megalkotására törekedtünk, emiatt tartozik hozzá egy képregény is. A rögzített verzió a dalok pillanatfelvétele, hiszen gyakran változnak, nem szólalnak meg ugyanúgy két különböző koncerthelyszínen.

Benne van a zenénkben a lehetőség, hogy teljesen más lesz egy év múlva, és benne van az is, hogy ilyen tud maradni. Vagy még kuszább lesz ez a gordiuszi csomó, vagy elkezd letisztulni… De szerintem inkább az előbbi fog megvalósulni. Még túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy öregek legyünk.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az új tagok érkezésével miként változott a csapat dinamikája?

N. I.: Nagyon nehezen találtuk meg azokat az embereket, akik velünk azonos irányban tudnak gondolkodni, akiknek fontos, hogy a hangszerükkel folyamatos kapcsolatban legyenek. A zenekar hajnalán, amikor még csak a próbaterem szőnyegét koptattuk és vertük fel belőle a port, kérdés volt, hogy meg tudjuk-e oldani a magunk elé tűzött zenei kihívásokat, de úgy fest, sikerül. Átadták a helyüket azok a zenésztársaink, akiknek nem volt elegendő idejük próbálni, most mindenki lendületesen készül a közös zenélésekre. Feri azzal hozott újítást dobfronton, hogy állandóan gyakorló zenész, így pörgősebb, gördülékenyebb vele a munka. A tagok cserélődésének viszont nincs köze a tehetséghez. Ami számít, hogy ebben a csapatban mindenki felülről közelítse meg a határait. Van ebben a hozzáállásban egy adag maximalizmus, de részemről ez az utóbbi időben sokat enyhült. A korábbi zenekaraimmal 8-12 órákat próbáltunk, ma viszont már nincsenek ilyen elvárásaim. A gondolataimat is igyekszem lassítani, mert tudom, hogy nehéz követni, és sok embert lehagyok, néha még magamat is.

Viszont abban biztos vagyok, hogy ezt a lendületet nem lehet belőlem kiirtani – ha lesózzák, megölöm magam. Ez nem fenyegetés a velem játszó zenészek felé, csupán ilyen erős képpel tudom kifejezni azt, hogyha ez a hajtóerő nincs, akkor én sem vagyok ilyen. Márpedig ezt csak így, hivatásszerűen tudom és lehet csinálni.

R. Zs.: Az ő érkezésük automatikusan hatott a hangzásra, más emberekkel másként lehet együtt zenélni. Kell, hogy viszonyuljunk egymáshoz, már csak azért is, mert sokszor érzetek alapján játszunk, és nem kőbe vésett törvények szerint. Van matek a dalok mögött, azok mégis inkább zenék, mint csupán kották. Pisti zenészi és zenekarvezetői habitusának hatása pedig egyértelműen látszik rajtunk. A folyamatos fejlődés az ő személyiségének is köszönhető. Kialakult benne önmaga felé egy olyan maximalizmus, módszeresség, amelynek egészséges szűrője egy zenekar.

Mi, tagok egyfajta fésű vagyunk, egy nulladik pontos tesztközeg, akik elsőként reagálnak a megírt dalok – sokszor közel teljesíthetetlennek tűnő – témáira. Lehet, hogy ezek időnként leegyszerűsödnek általunk, de csak akkor, ha ezáltal funkcionálisabbá válnak.

N. I.: Ez a szimbiózisnak már egy olyan szintje, amikor egy intelligens zenész nem elutasítja a témát, hanem hajlandó és képes is elsajátítani, magáévá tenni. Így alakulnak ki a közös szerzői tulajdonok. A tagcserék hatására valószínűleg át fognak alakulni a kreatív folyamataink is. Vagy beszállnak a dalszerzésbe azok, akik erre eddig nem éreztek késztetést, vagy én hiszem el magamról, hogy egyedül be tudok fejezni dalszövegeket. Erre márpedig képes vagyok, hiszen korábban is ment, de a hajónkat nemrégiben elhagyó András (Soós András, a zenekar korábbi gitáros szövegírója – a szerk.) rengeteget segített – nem csupán a szövegek befejezésében, hanem a teljes megírásukban is. Sokkal szerteágazóbb zsenialitás rejlik benne, mint amit akár ő maga el tud képzelni.

 
 

Mi hajt titeket, mi a zenekar célja?

N. I.:

Szeretnénk, ha magunkkal kevernének minket össze. Ne hasonlítsunk másra, még ha ilyesmibe könnyű is belefutni. Ne legyen üres, amit csinálunk.

A zenénk a saját hangunkon szólaljon meg, ne lehessen képleteket ráhúzni. Lehet, hogy nagyon chilis ez a cukorka, de bevettük.

V. R.: Nem biztos, hogy a megszokott egyben jó is. Az igények kiszolgálása helyett igényt teremteni szeretnénk.

R. Zs.: Mivel műfaj tekintetében elég nehezen meghatározhatók vagyunk, meg kell teremtenünk a saját piacunkat. Nagyzoló lenne azt mondani, hogy nincsenek mások, akik hasonló módon zenélnek, mint mi, mert biztos vannak más dimenzióban, univerzumban vagy akár a Föld másik felén ilyen zenekarok, de működik bennünk egyfajta trendalkotóiság.

Nem mondjuk, hogy experimentális stoner dance rockot játszunk annak érdekében, hogy a műfajt kedvelő 12 és fél ember eljöjjön a koncertünkre, mert nekünk nem ez a célunk. A célunk tisztán az, hogy minél többen megszeressék azt a műfajilag meghatározhatatlan zenét, amit mi játszunk.

V. R.: A február 7-i bulink hívószava a „Prog’s not dead”, ami a „Punk’s not dead” toposzt hívja életre. Kicsit kicsavartuk, mert mivel progresszív, nem halott, de talán újra kell éleszteni a magyar piacon. Nem véletlen, hogy a Polytrippel játszunk, elég hasonlóan fogalmazzuk meg az ars poeticánkat.

N. I.: Ha nem próbálunk meg valami olyat csinálni, ami Magyarországon nagyon fura, akkor sosem lesz valamink, ami csak ránk jellemző. Ez a zenekar a szócsövünk.

 
 

Mi inspirál titeket?

R. Zs.: Engem a dallamok helyükre kerülését kísérő bizsergés. Mindegyik számhoz úgy igyekszem viszonyulni, hogy ez az élmény meglegyen.

V. R.: Engem nagyon kevés dolog tud felvillanyozni, kihozni a sodromból, lenyűgözni, meglepni.

Még nem voltam benne a zenekarban, amikor Zsolti megmutatta a Táncolj, te rohadék című szám régi demóverzióját, és azonnal beállítottam ébresztőnek. Azt éreztem, hogy ez végre egy olyan dolog, amiért minden reggel érdemes felkelni, valami, amire rá tudok csodálkozni.

Aztán csatlakoztam a zenekarhoz, és a koncertek után mérhetetlen endorfin- és adrenalinlöketet éreztem. A közös alkotás és a közös játék óriási lendületet ad.

N. I.: Engem az hajt, hogy olyan egyedit alkossak, ami pótolhatatlanná tesz. Szerintem az Esti Kornélban helyettesíthető voltam, azóta viszont felnőttem, és itt már meg se próbálok az lenni.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Fotók: Korbán Szilvia

KASSANDRA a Facebookon

Címkék: , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás